Hazánkban egyedülálló technológiával rendelkező kőfeldolgozó üzemet avattak Nyíregyházán
Fotó: Szarka Lajos

A Cívis Márvány Kft. fejlesztett, egy 380 millió forintos, mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelését célzó hitelprogram segítségével.

A világon rendkívül sok gránit, márvány és egyéb kőbánya működik. Azonban a kőtömbök elsődleges feldolgozásával foglalkozó vállalatok száma ehhez képest elenyésző. Néhány, elsősorban olasz, indiai és kínai beszállítótól hozatott be csiszolt lapanyagot a Cívis Márvány Kft. is az elmúlt években. Ám ez a rendszer szinte lehetetlenné tette az egyedi igények kiszolgálását, valamint gazdaságossági szempontokat figyelembe véve is korlátozó volt – mondta a társaság ügyvezető tulajdonosa. Konrád Attila kiemelte, ezért döntöttek 2016-ban egy új kőfeldolgozó üzem létrehozásáról.

A tervezés után pályázatot nyújtottak be, majd 2017 év végén kezdték meg a beruházást, kamatmentes hitelből fejlesztettek. Hazánkban egyedülálló technológiával rendelkező kőfeldolgozó üzemet avattak a Tó utcán, így most már kőtömbökkel is tudnak dolgozni a cégnél. Az új csarnokban két speciális gép is helyet kapott, ezekkel az egyedi igényeknek is eleget tudnak tenni. Konrád Attila ügyvezető tulajdonos kiemelte:

Ez egy 34 gyémántdrótos tömbvágó berendezés és ehhez tartozik egy gránitcsiszoló-sor, ami a tömbök szeletelése után a lapokat fölcsiszolja. Ezek vadonatúj, 2019-es berendezések, tehát a legmodernebbek – Európában is kevés van belőlük. Ezek a berendezések a például afrikai, indiai, kínai vagy francia bányákból behozott tömböket fölszeletelik lapokra, majd fényezik és utána indul a további feldolgozás.

A mai, legmagasabb technológiai fejlettségi szintet képviselő kőtömb-vágó akár egy ekkora, 24 tonnás tömböt is felszeletel. A fejlesztéssel kapcsolatosan Nyíregyháza polgármestere kiemelte, példaértékű és egyedülálló beruházást valósított meg a Cívis Márvány.

Dr. Kovács Ferenc hozzátette:

Én azt gondolom, hogy nagyon fontos, hogy a nyíregyházi vállalkozók által tulajdonolt, vezetett cégek sikeresek legyenek – és még valamit kiemelnék: találkozik a helyi gazdaság, a helyi vállalkozások fejlesztése az önkormányzat fejlesztésével. A Tó utcát tavaly újította fel az önkormányzat, teljesen más, mint volt. És ma délután átadjuk a nyugati elkerülőt, megnyitjuk a forgalom számára – én azt gondolom, hogy ennek a cégnek is az áruszállításban ez egy fontos változás lesz.

A társaság egy 380 millió forintos, mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelését célzó hitelprogram segítségével fejlesztett.

Kapcsolódó galéria

Márvány üzem átadó Nyíregyházán