Hazai bajnoki - a Monort fogadja vasárnap a Nyíregyháza Spartacus

Hazai bajnoki - a Monort fogadja vasárnap a Nyíregyháza Spartacus

 Az elmúlt hetekhez hasonlóan hét közben edzőmérkőzésen lépett pályára a Nyíregyháza Spartacus. Ezúttal a román Recea volt a vendég, mely egy törökországi edzőtáborból tért haza, és a román III. osztály listavezetője. Számukra egy hét múlva kezdődik a bajnokság. A Szparinál az első félidőben sok fiatal játszott. Az első negyedóra kiegyenlített volt, majd egy eladott labda után a Recea szerzett vezetést. Fordulás után Rezes tört be a 16-oson belülre ahol buktatták. A megítélt büntetőt Gyurján Bence értékesítette, és bár a folytatásban sok helyzete volt a Nyíregyházának, maradt az 1-1.

- Voltak szituációk - főleg a letámadásban és a védekezésben - melyeket gyakorolni szerettünk volna, illetve a fiatalok is ismét lehetőséget kaphattak – mondta Zoran Spisljak vezetőedző.

Vasárnap már bajnoki mérkőzést játszik a Szpari. Az ellenfél a tabella végén álló Monor lesz, melyet nem szabad lebecsülni. Ősszel 1-1-es döntetlent játszottak a csapatok, az elmúlt fordulóban pedig a Monor hazai pályán 2-2-re végzett az élmezőnyhöz tartozó Békéscsabával.

- Nem lesz könnyű mérkőzés, nem szabad a tabellát nézni, de hazai környezetben csak a győzelem lehet a célunk - mondta Gyurján Bence játékos.

Gyurján Bence már jobban van, a szélső 39 fokos lázzal küzdött, és bár kicsit legyengült, bízik abban, hogy olyan állapotba került, hogy a hétvégén pályára léphet. A Monor elleni meccs vasárnap 14 órakor kezdődik, az NYTV aznap 18 órától közvetíti a találkozót.

Dankó László