Három hónapig lesz érvényben az élelmiszerárstop
Fotó: Illusztráció

Első körben három hónapig lesz érvényben az élelmiszerárstop: februárban, márcusban és áprilisban nem lehet drágábban adni hat alapvető terméket a boltokban, mint az október 15-ei ár volt. A kristálycukor, a búzafinomliszt, a napraforgó-étolaj, a sertéscomb, a csirkemell és a 2,8 százalékos tehéntej került be a kedvezményes körbe. Az online pénztárgépek adatai alapján tudják majd ellenőrizi, hogy betartják-e a kereskedők az előírást – hangzott el az M1 Híradójában.

Februártól befagyasztja hat alapvető élelmiszer árát a kormány – jelentette be Orbán Viktor szerdán. A miniszterelnök azt mondta: az energiaárak emelkedése miatt nőnek az árak Európa-szerte. A kormány ezért egy újabb intézkedéssel próbálja védeni a családokat.

Nem az élelmiszerárstop az egyetlen olyan intézkedés, amit a kormány a családok védelmében hozott. Tavaly november közepén fixálták a benzin és a gázolaj árát is. Így a literenkénti ár már második hónapja nem lehet magasabb 480 forintnál.

Tavaly karácsony előtt jelentette be a kormányfő, hogy október végi szinten rögzítik a jelzálogalapú hitelek kamatait.

Egyetlen uniós ország kormánya sem hozott annyi intézkedést az infláció visszaszorítása érdekében, mint a magyar polgári kormány – erről a Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt a Kormányinfón. Gulyás Gergely azt mondta: az élelmiszerárstop első körben három hónapig lesz érvényben.

A kormány úgy számol, hogy az összes eddig bejelentett intézkedés két százalékkal csökkenheti az inflációt.

Forrás: hirado.hu