Hadik ködben is gyors! – Itt vannak a Nyíregyháza Rally belvárosi szakaszának eredményei

A jó hír után, hogy a nyíregyházi verseny bekerült a rali Európa-bajnokság (ERC) jövő évi előzetes versenynaptárába, a párosok izgatottan készülődtek az esti, belvárosi gyorsasági szakaszra, amely a vártnál több nehézséget tartogatott a köd miatt.

A látási viszonyok korlátozottak voltak, estére az aszfalt már csúszott is egy kicsit, ez azonban nem akadályozta meg az élversenyzőket abban, hogy rálépjenek a gázra. Hiszen ez a szakasz már beleszámított a versenybe, s bár sokat nyerni nem lehetett rajta, veszíteni viszont annál többet.

További képekért kattintson a fotóra!

Fotó: Kohut Árpád

A négy kilométeres gyorsaságin az összetett pontverseny harmadik helyén álló Hadik András, Deák Attila kettős volt a leggyorsabb: s ezzel lélektani előnybe került.

Érdekes gyorsasági szakasz volt, nagyon nagy ködben autóztunk, ennek ellenére megpróbáltam a lehető leggyorsabban menni.

– mondta Hadik.

Elég nagyra kellett nyitni a szememet, hogy mindent lássak, próbáltam biztonságosan és gyorsan menni, s azt hiszem, ez sikerült is. Ilyenkor, amikor köd van, meg csúszik az út, nagyon könnyű elrontani valamit, szerencsére mi nem hibáztunk.

További képekért kattintson a fotóra!

Fotó: Szarka Lajos

A bajnokaspiránsok közül Vincze Ferenc harmadikként végzett a szakaszon, annak ellenére, hogy belülről párásodott a szélvédője, emiatt szinte vakon kellett teljesítenie a kacskaringós szuperspeciálist.

A bajnokság második helyén álló Turán Frigyes nála is rosszabbul járt, a ködben megpördült, s emiatt 17.4 másodperces hátrányba került Hadikhoz képest.

További képekért kattintson a fotóra!

Fotó: Trifonov Éva

Mindenképp ki kell még emelnünk ifj. Érdi Tibor teljesítményét, a pilóta az ERC2-es kategória kétszeres Európa-bajnokaként kilenc év után tért vissza a magyar bajnokságba egy futam erejéig, és rögtön megvillantotta oroszlánkarmait: második lett.

A rajt előtt elfelejtettem felkapcsolni a lámpasort, úgyhogy menet közben keresgéltem a kapcsolót. Ezt leszámítva minden rendben volt, tudtam, hogy úgysem ezen a szakaszon dől el a verseny. Próbáljuk majd folyamatosan fokozni a tempót.

A Nyíregyháza Rally szombaton 8 gyorsasági szakasszal folytatódik.

 

NYÍREGYHÁZA RALLY A MENTO-KUPÁÉRT, AZ OB 8. FUTAMA

Abszolút sorrend a szuperspeciális után: 1. Hadik András, Deák Attila (Performance Racing, Ford Fiesta R5) 2:58.0, 2. ifj. Érdi, Kovács Sz. (Érdi Rally Team, Škoda Fabia R5) 2.0 másodperc hátrány, 3. Vincze, Bacigál (Armet Protect, Škoda Fabia R5) 3.2 mp h.

 

Forrás: www.nyiregyhazarally.hu

Fotók: Trifonov Éva, Kohut Árpád, Szarka Lajos

(A borítóképet Kohut Árpád készítette.)