Gulácsi Tamás színművész sikeres, de fárasztó időszakot tud maga mögött

A tények azt mutatják, hogy Gulácsi Tamás a Móricz Zsigmond Színház egyik vezető színművésze. Ezt támasztja alá jelölése a Kaszás Attila-díjra és a megyei Prima díjra – utóbbi gáláján különdíjat vehetett át –, továbbá az, hogy főszerepeket bíznak rá a drámai Kriplitől a „könnyedebb” Funny Girlön és a Legénybúcsún át az Idétlen időkig musicalig, s kulcsszerepe van a színház szilveszteri gáláján is.

– Mit éreztél, mikor meghallottad, hogy a színház- és filmművészet kategóriában te vagy a jelölt a megyei Prima díjra?

– Őszinte leszek. Örültem is, meg nem is! Utóbbit leginkább azért, mert az elmúlt időszakban talán kicsit többet voltam középpontban, mint szeretnék. Ha valaki fénybe kerül, ott az árnyék is nagyobb. Persze akadnak periódusaim, amikor szeretek központban lenni – ha van mondanivalóm.

Természetesen jólesik, hogy rám gondoltak, nagy élményt jelentett a díjátadó, különösen azért, mert láttam, milyen komoly teljesítményeket felmutató szakemberek között lehettem. Megtiszteltetés, de egyúttal picinek is éreztem ott magam. A különdíjam – próbálom objektíven nézni – annyit jelent, hogy jelen pillanatban a döntéshozók a munkámra azt mondták, hogy értéket képvisel. Ez a színházra halmozottan igaz, mert együtt hozzuk létre az előadásokat. Egy történet színpadra állítása – példának okáért – nem vers vagy elbeszélés, hiszen ott az alkotó egymaga hozza létre művét, a színház viszont csapatmunka, amelynek a világosítótól az öltöztetőn át a színészekig mindenki részese. S ott vannak a nézők, akikre nagy szükség van, nélkülük mit sem ér a produktumunk.

– A Kaszás Attila-díj jelölés, a Prima díj jelölés és a különdíj, továbbá a sok főszerep azért azt mutatja, hogy nem érdemtelenül kerültél középpontba.

– A nyíregyházi színházban sok tehetséges ember van, akik – ebben biztos vagyok –, ugyancsak élni tudnak, tudnának a lehetőségekkel. Nem álszerénykedni akarok, mert hála Istennek most már eljutottam odáig, hogy tudjam, mennyit érek, mire vagyok képes. Tisztában vagyok azzal is egy-egy előadás után, hogy miként oldottam meg a feladatot, az elismerések természetesen megerősítést adnak.

– Új premierre készülsz: az Idétlen időkig nehéz és kuriózum darab. Az első néhány színész között vagy a világon, aki színházban eljátszhatja. Ez kellő motivációt ad?

– Óriási dolog, hogy megcsinálhatjuk ezt az előadást. Benne van a lehetőség, hogy nagyot szóljon, de előfordulhat az is, hogy nem játszunk annyira sokat belőle…   A mostani időszakban bármi megtörténhet…   Nagyon hálás az anyag, a történet remekül meg van írva, szuper a humora, a zenei anyag is nagyon izgalmas, már csak egy országos reklámkampány kellene neki, hogy szépen jöjjön el mindenki és jól nézze meg magának!

– Ismerted a történetet?

– A filmet láttam vagy harmincszor gyerekkoromban, kiválóan szórakoztam rajta, sőt az osztálytársaim is. A kedvenceink közé tartozott, a mai napig idézünk belőle egymásnak. Titokban többeknek meg is üzentem, hogy Nyíregyházán színpadra állítjuk, jöjjenek, nézzék meg! Annak idején meg is fordult többször a fejemben, hogy színdarabot kellene csinálni belőle. Eddig nem tudtam, hogy létezik a musical változat, s külön öröm számomra, hogy van, és előadhatjuk.

– Könnyen elkaptad a figurát?

– Igen. Más, mint a drámai Kripli, bár ez is érzelemdús. Íve van a szerepnek, szinte adja magát. Talán azért is, mert nagyon jól megírt jelenetek követik egymást, így ha kellő figyelemmel és koncentrációval tudok jelen lenni a színpadon, akkor nem lehet gond.

– Ha nem vagy nagyon fáradt és lehangolt, akkor ez egy örömjáték?

– Tud az lenni, persze. Már azért most is, amikor a próbafolyamat közben egy-egy nagyobb etapot veszünk, érzem, hogy a nézők szeretni fogják. Biztos, hogy öröm lesz számomra is, nagyon fogom élvezni, ha megfelelő színvonalon leszünk kész vele.

– Legénybúcsú? Sziporkázó szerep ez is.

– Persze, persze. Itt is nagyon nehéz folyamatosan az energiaszintünk fölött lenni, végig nagy a pörgés. Mi úgymond „átvettük” a darabot, nem a szokásos alkotó-agyaló munkát igényelte.

– Mégis más lett, mint a Játékszín előadása!

– Önmagunkat nem lehet kikerülni. Menet közben alakult ki, hogyan lehet az előadás ránk szabott, személyes.

– A Közellenségben Luther Mártont alakítod...

– ... akit általában idős színészek szoktak. Ez Horváth Illésnek az egyik újítása. Eléggé meg is küzdöttem vele, de a végére meglett. Illés nagyon érzelmes, nagyon szenvedélyes, nagyon energiáktól duzzadó előadást akart. Akik eddig látták, szerették. Jó felé megy a mérleg nyelve egyelőre.

(Szerző: Kováts Dénes)