A nyíregyházi Popovics Péter 10 évet élt Japánban, de a baleset után három nappal családjával két bõröndbe összecsomagolta addigi életét és maga mögött hagyta Yokohamát…(Megjelent a Napló 03.24-ei számában)

A fukushimai atomkatasztrófa után hozzávetõlegesen 159 ezer embert evakuáltak az érintett zónákból, de a baleset dátuma a Popovics család emlékezetébe is örökre beivódott. Péter 10 évet élt Japánban, és a Fukushimától 280 kilométerre lévõ Yokohamában „vészelte” át a 2011. márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. A közgazdász és energetikai szakértõ most úgy döntött, könyvet ír minderrõl, ami a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. A memoár nyíregyházi bemutatójának dátumához közeledve a szerzõ emlékeirõl, a jelenrõl, na meg a jövõrõl beszélgettünk, szinte pont hat évvel az atombaleset után...

Popovics Péter

KORMÁNYÖSZTÖNDÍJJAL KERÜLT JAPÁNBA

Popovics Péter Nyíregyházán született, a Zrínyi Ilona Gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait. Harmadéves korában változás következett be az életében, cserediákként egy évet az Egyesült Államokban tölthetett. Az ott szerzett élmények azonban annyira pozitívan hatottak rá, hogy úgy döntött, külföldön szeretne tovább tanulni. Az érettségi után fél évet a Corvinus Egyetem közgazdász szakára járt, majd egy kormányközi ösztöndíjnak köszönhetõen Japánba került.

– Japán akkor a világ második legerõsebb gazdasága volt. Vonzott a modern világ: a mûszaki dolgok, az innováció, a technológiai újítások, a fejlesztések – kezdte a beszélgetést. – Az elsõ évem intenzív nyelvtanulással telt, majd elvégeztem a négyéves alapképzést, közgazdász szakon, ezt követõen pedig egy kétéves mesterkurzust is teljesítettem, de azt már környezetmérnök szakon, ugyanis nagyon érdekeltek a megújuló energiaforrások és a klímaváltozás. Japán a lehetõségek tárháza. Az ottani emberek kedvesek, megértõek, barátságosak és tényleg minden flottul megy. Persze, tapasztaltam negatívumokat is, például óriási tömeg van ott, és a napi szintû ingázás is sok idõt elvesz a mindennapokból. Az egyetem elvégzése után egy német mûszaki szolgáltatásokkal foglalkozó céghez kerültem. 2011. március 11-én, pénteken ott ért a földrengés, ami aztán gyökerestõl megváltoztatta az életünket...

SOKKOLÓ LÁTVÁNY VOLT

– Március 11-e, péntek délután volt. Fél három után pár perccel megmozdult a föld. A munkahelyemen voltam, egy 11 emeletes épület 3. szintjén, éppen a nyomtatóból hoztam vissza a papírokat. Két dolog futott át az agyamon: vagy vészkijárat és minél hamarabb elhagyom az épületet, vagy visszaszaladok az íróasztalhoz és felveszem a védõsisakot, aminek minden japán irodaépületben kötelezõen lenni kell, pont azért, hogy ha hasonló eset történik. Közelebb voltam a vészkijárathoz, így azt választottam. A feleségem akkor a két hónapos kislányunkkal a yokohamai kórházba tartott kontrollvizsgálatra, õket a földrengés egy parkolóházban érte. Ezek után egy, másfél óra elteltével már a híradásokban is láttuk a cunamiról szóló tudósításokat, ami sokkoló, szörnyû látvány volt. Leállt a tömegközlekedés, a kommunikáció, terheltek voltak a vonalak. Az volt a szerencse, hogy skype segítségével tudtunk kommunikálni a feleségemmel, hogy mi van velük, mi legyen a következõ lépés.
 

– A földrengés után 2-3 órával sikerült találkoznom a feleségemmel és a kislányommal – idézte fel emlékeit Péter. Néhány kollégámnak segítettünk hazajutni, majd bementünk egy boltba, hogy tartós élelmiszereket vegyünk, mert nem tudtuk, mit hoz az elkövetkezõ pár nap. A japán háziasszonyok megrohanták elõttünk a boltot, majdhogynem az egész üres volt. A lakásunk pedig... a 13. emeleten volt, mikor hazaértünk, katasztrofális állapotban találtuk. Minden a földön hevert, az iratok, a könyvek, az étkészletek. Másnap délután láttuk a közvetítést a hidrogénrobbanásról, akkor már megfordult a fejemben, talán el kellene hagyni a fõvárost és környékét. A katasztrófa 3. napján aztán hajnalban, ahogy felkeltünk és meghallottuk a legfrissebb híreket az erõmûvel kapcsolatban, úgy döntöttünk, elhagyjuk Yokohamát, hogy minél távolabb legyünk a katasztrófa helyszínétõl, és Osakába megyünk a barátokhoz, ismerõsökhöz. Két bõröndbe próbáltuk meg bepasszírozni a 10 éves életünket.

Péter családjával március 15-én már repülõre ült, elõször Hong Kongba, majd Amszterdamba, onnan Bécsbe és végül Nyíregyházára utaztak a katasztrófa elõl. Felszámolták ottani életüket, hazaszállíttatták ott maradt holmijaikat, április elsején pedig Péter már Kölnben állt munkába. Ahogy õ mondja, ott nulláról kezdték el újra felépíteni az életüket. Azóta már Budapesten élnek, felesége a Japán Nagykövetségen dolgozik, saját maga pedig japán piacra jutási vállalati tanácsadással foglalkozik.
Fukushima: Maradjunk vagy menjünk? címû könyve, amelynek bemutatóját várhatóan májusban tartják majd Nyíregyházán, elsõsorban a gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, és feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerõmû baleset következtében az események sodrása nem adott lehetõséget. Péter azt mondja, egyszer még szeretne visszamenni Japánba hosszabb-rövidebb idõre, hiszen a történtek ellenére is, rengeteg élettapasztalattal lett gazdagabb az ott eltöltött 10 év alatt. Éppen ezért, mint mondja, egy kis életbölcsességgel zárja a könyvét: Aki teheti, lépje és próbálja meg, ha csak rövid idõre is, hogy milyen az élet egy teljesen más világban...

(Szerzõ: Bruszel Dóra)

SZÓBA KERÜLT 50 MILLIÓ LAKOS EVAKUÁLÁSA

A földrengés utáni harmadik napon, amikor elindultunk Osakába, este már hallottuk, hogy az elsõ sugárfelhõk Tokiót is elérhetik, így egyértelmûvé vált számunkra, hogy vissza, abba az irányba nem megyünk és az is, hogy egy két hónapos kisbabával bõröndbõl sokáig nem lehet élni. Az atomerõmû kapacitásának kiesése miatt rotálódó áramkimaradások voltak. Csernobil emléke élt az emberben, nem akartunk kockáztatni. Kan Naoto, akkori miniszterelnök pár évvel az esemény után nyilatkozott, és elmondta, hogy ha 1-2 nappal korábban elkezdi a szél déli irányba fújni ezt a felhõt, akkor olyan szenárió is fennállt volna, hogy az erõmû 250 kilométeres környezetét, így közel 50 millió lakost evakuálni kellett volna, beleértve a fõvárost, Tokiót is.

(Fotók: internet)