Fókuszban a közlekedésbiztonság – Ezer iskolás ismerte meg az alapvető KRESZ-szabályokat
Fotó: Szarka Lajos

Nyíregyháza volt az első állomása az általános iskolásoknak szervezett országjáró közlekedésbiztonsági oktatási programsorozatnak. A HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. 13 héten járja a megyeszékhelyeket és Budapestet, az oktatással aktívan tesznek a súlyos és halálos kimenetelű közlekedési balesetek számának radikális csökkenéséért. Nyíregyházán mintegy ezer tanuló sajátította el a KRESZ-alapismereteket.

Stop- és elsőbbségadás kötelező tábla, illetve a lámpák helyes használata – többek között ezeket az alapvető szabályokat tanulták meg a mini KRESZ-pályán a gyerekek. A városi uszoda parkolója biztosított helyszínt a Road Safety – a biztonság az első programsorozat nyíregyházi állomásának. A HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. országjáró közlekedésbiztonsági oktatási sorozatra indult, ennek első helyszíne volt Nyíregyháza.

Központban az alsósok

A fiatal korosztály, az első és második osztályos diákok vesznek részt a programokon. Ők a közlekedés legveszélyeztetettebb csoportjába tartoznak, hiszen a legtöbbször vagy gyalogosan vagy kerékpárral közlekednek. Az alapvető KRESZ-szabályokat azonban nekik is ismerniük kell.

„Hogy miért is van erre szükség? Európai uniós célkitűzés, hogy 2030-ra felére, 2050-re pedig nullára csökkentsük a végzetes kimenetelű közlekedési baleseteket. A fiatalok edukációja ezért különösen fontos, hiszen ők lesznek a jövő közlekedői. Az első és második osztályos általános iskolásokat célozza meg ebből fakadóan a HUMDA. Célunk, hogy ez a generáció már sokkal jobban figyeljen a közlekedésre. A Road Safety programsorozaton a gyerekek játékos formában, de komoly ismereteket sajátíthatnak el. A résztvevők közlekedési útravaló füzetet kapnak. A HUMDA programsorozata itt, az önök városában, Nyíregyházán indult, és szeretném hangsúlyozni, hogy mindenki számára ingyenes” – mondta Savanyú Adrián, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. főigazgatója.

13 hét – 13 helyszín

A rendezvénysorozat szeptember 6-án kezdődött és egészen december 17-ig tart, minden állomáson egy hetet töltenek, így 13 héten át eljutnak 12 megyeszékhelyre és a fővárosba is. A szülők és a pedagógusok körében egyaránt nagy népszerűségnek örvend a közlekedésbiztonsági rendezvény, a részt vevő nyíregyházi diákok szülei így már nagyobb biztonsággal engedhetik el otthonról gyerekeiket.

„Nagyon fontos, hogy a nemzetközi gyakorlatokat nézzük és ennek megfelelően hozunk a programba olyan eszközöket, amivel tudjuk segíteni a gyerekeket és a családokat, például a közelmúltban Palkovics László miniszter úr tárgyalt a Nemzetközi Automobil Szövetség elnökével, Jean Todt úrral is, aki megerősítette bizony, hogy ez tényleg egy példaértékű program és ők is nemzetközi vonalon is fogják erősíteni, hiszen sosem lehet elég korán kezdeni a közlekedésbiztonsági tudatnak a megerősítését” – nyilatkozta dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Nyíregyháza országgyűlési képviselője.

Egy hét alatt Nyíregyházán csaknem ezer kisdiák vett részt a közlekedésbiztonsági programon. Ha valaki most lemaradt, intézményi szinten keresheti meg a HUMDA-t, akik az iskolák számára tudják biztosítani a KRESZ-oktatást játékos és interaktív formában, akárcsak itt, a városi uszoda parkolójában.

Kapcsolódó galéria

HUMDA Road Safety Nyíregyházán