Fessünk tojást természetes alapanyagokkal
Fotó: Illusztráció

Nemcsak az olcsó kemikáliák állnak ilyenkor húsvét tájékán a rendelkezésünkre, hanem nagyanyáink még olcsóbb, ősi, természetes tojásfestő módszerei is. Aki elfelejtett festéket venni, szeretné kímélni a környezetet, vagy csak szívesen kipróbálna valami újat, az nézzen körül a kamrában, és használja azt, amit ott talál.

Persze a házi módszerek, a hagymalevél, a lila káposzta és a spenót sosem adnak olyan színt a tojásnak, mint a boltban kapható erős festékek, még ha órákon keresztül főzzük, áztatjuk is a levükben, sokkal visszafogottabb színeket érhetünk csak el velük, de ne szomorkodjunk, gondoljunk arra, hogy ha eleinknek több száz éven keresztül megfeleltek ezek a színek, akkor a mi locsolóinknak is jók lesznek, feltéve, ha megspékeljük színes, érdekes, természet ihlette mintákkal. Arról nem is beszélve, hogy ha kisgyerekünkkel, kisunokánkkal együtt készítjük a húsvéti tojásokat, egészen biztosan nem tesszük ki őket felesleges bőrirritációnak, veszélynek, bátran a szájukba vehetik, nyalogathatják a tojásokat, sőt, végeredményben még meg is ihatják a főzőlevet, semmi bajuk nem lesz tőle.

Piros, esetleg vörös

Nem lesz tőle „hirtelenvörös” színű a tojásunk, de kellemes, halványpirosas árnyalatot elérhetünk vele. Gyűjtsünk össze annyi vöröshagymahéjat, amennyit csak bírunk, tegyük a tojásokat egy kis lábos aljára nyersen, szórjuk rá a héjakat, majd öntsünk rá forró vizet, épp csak annyit, hogy ellepje. Ezután gyújtsunk alá, és főzzük addig, míg a tojások a kívánt árnyalatot el nem érik. De ha van otthon cékla, azt is feltétlenül használjuk fel: reszeljük le, tegyük a lábas aljára, rá a tojásokat, majd jöhet a meleg víz. A cékla sokkal hamarabb befogja, mint a hagymahéj.

Narancssárga

Narancsszínű lesz a húsvéti tojás, ha egy evőkanálnyi csiliport teszünk a főzővízbe. Persze teltebb árnyalatúvá válik több portól. De elővarázsolhatjuk ezt a színt kurkumával is, gondoljunk csak bele, milyen szép lesz tőle a vasárnapi húsleves is.

Kék

Egyik legősibb módszer a lila káposzta: reszeljük le, majd főzzük bele a tojásokat jó hosszan lassú tűzön. Érdekes, hogy nem lila, hanem kék színt kölcsönöz nekik a káposzta.

Zöldre vágyunk?

Ha zöld tojásra vágyunk, próbáljuk ki a friss spenótleveleket, szárított citromfüvet, petrezselyemlevelet vagy éppen a csalánt. Persze nem lesz élénkzöld, de megteszi!

Harisnya és a növények

Amennyiben van otthon lyukas harisnyánk (már hogyne volna!), vágjuk fel nagyjából 10 centis darabokra, szedjünk a kertből egy szép virágot, érdekes fűszálat vagy négylevelű lóherét, simítsuk rá a tojásra, csomagoljuk a harisnyába jó szorosan, s úgy tegyük a festőlébe. Ha szerencsénk van, pár óra után gyönyörű mintával emelhetjük ki az edényből.

Viaszos hímes tojás

Habár vannak, akik profi szinten űzik a hímes tojás művészetét, azért kipróbálhatjuk mi is otthon ezt az egyszerű(nek tűnő) módszert. Elég hozzá egy nagyon vékony ecset vagy pálcika és olvadt viasz, a kívánt mintát egy kis gyakorlás után egyszerűen felkenhetjük, s a festés és hűlés után egy száraz ronggyal le is szedhetjük a tojás felszínéről. Gyerekekkel együtt készíteni szuper móka!

 

Forrás: ridikul.hu