– A 39. tanévet zárta a Qn-Balett. Hogyan sikerült ez a tanév?

– Nagyon nehéz tanévünk volt, hiszen óriási feladat elé állítottam a növendékeimet: Csajkovszkij Hattyúk tavát adtuk elő. A művet kicsit átdolgoztam úgy, hogy az megfeleljen az ő technikájuknak, tudásuknak és az iskolánk létszámának is. És persze a gyerekek életkorának, mert most sok a növendékek között az apróság. Úgy érzem, hogy ennek a nagyon nehéz feladatnak és kemény munkának egy gyönyörű balettvizsga lett az eredménye.

– Milyen életkorú gyerekek járnak most a balettiskolába?

– A „Szamócáim” a legkisebbek, akik négy-öt évesek. Ők óriási sikert arattak a balettvizsgán, gyönyörűen táncoltak. Van köztük két különösen tehetséges gyermek is. De a nagyok is csodálatosan táncoltak. A gyerekeknek ez óriási élmény volt.

– Miért jelentkezik ma egy gyermek balettre?

– Hát... nem is tudom, hogy ezt kimondjam-e... Sok szülő úgy fogalmaz, hogy itt tanulja meg a gyerek a szigorúságot. A klasszikus balettnek ugyanis nagyon szigorú szabályai vannak. És ha én ezt nem követelem szigorúan, akkor már nem nevezhetjük klasszikus balettnek. Ha az ötödik pozíció nincs tökéletesen zárva, vagy nem tökéletesen lefeszített a spicc, akkor már nem klasszikus balettről beszélünk. Következetes vagyok, szigorúan azt kérem, amit szeretnék látni, mert azt szeretném, ha mindenkinek sikere lenne a balettvizsgán. Ez a szigorúság ugyan szeretetből fakad, másképp nem is tudnám tanítani a gyerekeket, de fontosak a követelmények. Itt tényleg megszokják a gyerekek a szigorúságot, megtanulják azt, hogy érdemes dolgozni, mert megvan az eredménye. Mindig azt mondom, hogy a könnyű siker jön, de nem jelent semmit, a komoly sikerért viszont meg kell küzdeni.

– Ha megnézzük a művészeti ágakat, akkor a klasszikus balett az az ág, ami felnőttként csak egy szűk réteget érdekel. És csupán egy szűk réteghez jut el, hiszen balettelőadást nem lehet mindenhol látni. Ehhez képest nincs olyan társaság, ahol ne hallaná az ember valakitől azt, hogy a gyermeke balettet tanul. Miért ennyire népszerű a balett a gyermekek körében?

– Itt, Nyíregyházán nagy hagyománya van a klasszikus balettnek. Lassan hatvan éve annak, hogy Molnárné Mares Lili elkezdett a városban balettet tanítani, s én húsz évvel ezelőtt átvettem tőle az iskolát. Itt, Nyíregyházán tehát kiműveltük azt a közönséget, akit érdekel a balett. Voltak olyan évek, amikor háromszáz főn felül volt a balettiskola létszáma. Szerintem Nyíregyházán nincs is olyan család, amely valamilyen módon ne kötődne a klasszikus baletthez. Az elvem az, hogy a balett élmény legyen a növendékek és a közönség számára is, ezért törekszem arra, hogy évről évre egyre jobb és látványosabb legyen a balettvizsga.

[REKLAM]

– Egy-egy családban akkor akár hagyománnyá is válik a balett? Sok szülő visszaemlékszik, hogy mennyire élvezte a balettórákat, és beíratja a gyermekét is?

– Igen, ez nagyon sok esetben így van. Most például óriási élmény számomra, hogy Molnárné Mares Lili dédunokáját tanítom. Nagyon tehetséges kis növendékem, akiben néha látom a Lili néni mozdulatait. Itt a bizonyíték, hogy a mozdulat is öröklődik. De olyan tanítványom is van, aki négyévesként kezdte a balettet, ma felnőtt, gyermekei vannak, és most ő maga is fellépett a balettvizsgán a lányaival együtt.

– Arról már szó volt, hogy a balett nagy fegyelmet igényel, fegyelmezettségre nevel. De emellett milyen képességeket fejleszt még?

– Természetesen javítja a mozgást. És óriási élményt jelent. A tánc, a balettvizsga, az arra való felkészülés, az, hogy a növendékekről videofelvétel készül, amit eltehetnek és tíz-húsz év múlva elővehetnek, olyan élményt ad számukra, ami széppé teszi a gyerekkorukat. Emellett a sikerélmény lendületet ad, s ezeknek a gyerekeknek az élet bármely területén kell teljesíteniük, hajtani fognak, mert emlékezni fognak rá, hogy itt, a balettórákon dolgoztunk, és sikert értünk el, és tudni fogják, hogy bárhol, ha keményen dolgoznak, meglesz a gyümölcse.

– A gyerekek számára mennyire hobbi a balett, és mennyien válnak közülük művésszé?

– Vannak, akik csak szeretik a balettet, és olyanok is, akikből művész válik. Én a balettiskolámban senkire nem mondom azt, hogy nincs itt a helye. Ha valaki hallókészülékkel jön, azt is felveszem, ha valamilyen deformitása van, az is járhat hozzám, mert ha a lelke úgy kívánja, hogy ő klasszikus balettet szeretne tanulni, miért ne adjam meg neki ezt a lehetőséget. De hiába tehetséges valaki, ha nincs benne akaraterő. Két volt növendékem tanít a Magyar Táncművészeti Főiskolán, négy volt növendékem táncol az Operaházban, egy volt tanítványom a Győri Balettnél, egy tiszavasvári fiú növendékem az Operettszínházban, és táncol két növendékem Amerikában és Olaszországban. Ezeknek a sikereknek nagyon örülök. De az én iskolámban az a fontos, hogy ha a gyerek vágyik arra, hogy balettozzon, akkor akár duci, akár tehetségtelen, jöjjön, még akkor is, ha tudom, hogy nem lesz belőle művész. Mert az élmény egy életen át megmarad.

F. A.