Fakivágás – 11 sérült, kiszáradt fát vágnak ki Sóstón a központi parkban
Fotó: Trifonov Éva

11 sérült, kiszáradt fát vágnak ki Sóstón a központi parkban, a Környezetvédelmi Kerekasztal és a Zöld Akciócsoport támogatásával. A parkrendezés része annak az egymilliárd forintos európai uniós forrásból megvalósuló attrakciónak, amely egy Magyarországon egyedülálló szökőkutat is magában foglal. A projekt és a fásítási programok keretében közel 230 új fát, több mint ezer cserjét és bokrot ültetnek majd el a városrészen. 

Sérült fák 

Májusban megkezdődtek a munkálatok Sóstón, a köznyelvben csak szökőkút projektként emlegetett beruházás kapcsán. Ennek keretében kivágtak néhány sérült, eldeformálódott fát, amelyek helyére a tervek szerint 60-80 új csemetét ültetnek majd. Kivágás közben megvizsgálták a fákat, és azt tapasztalták, hogy nagyon sok a belül korhadt, beteg, elöregedett fa. A park fái megközelítőleg 80-100 évesek lehetnek, a városi környezetben egy fa kihordási ideje pedig a szakirodalom szerint éppen 80 év, ezért aztán a park többi fáját is egyesével átvizsgálták. - Ezt már Krajnyák Nóra, tájépítész mérnök ismertette szerkesztőségünkkel. 

„Azt tapasztaltuk, hogy több olyan fa is áll itt Sóstón a központi parkban, amelyek teljesen kiszáradtak, vagy nagyon betegek. Emellett sok a csúcsszáradásos, és száraz ágú fa. Miután a park öntözőrendszert kap, nagyon fontos, hogy ezeket a munkákat most intézzük. Főkertész úrral minden fát egyesével átnéztünk, erről született egy dokumentáció, amely azt mutatja, hogy sok olyan idős fa van, amelyeket hosszú távon le kell majd cserélni. Amelyeknek van még vitalitása, azokat nem bántjuk, azonban 11 kiszáradtat kivágásra ítéltünk.” 

Fásítás

Sóstó fásítása előre mutató, az elmúlt években már több mint 180 darab fát ültettek el a városrészen, most pedig mintegy 20 ezer négyzetméteren kerül sor öntözőhálózat kiépítésére, cserjék, fák és bokrok ültetésére. 

„Többszöri bejárás után, Ulrich Attila alpolgármester úrral egyeztetve, a Környezetvédelmi Kerekasztalhoz tartozó civil szervezetek képviselőit is meghívtuk egy bejárásra, erre július 22-én került sor. A Zöld Akciócsoport képviselőivel ugyan úgy, mint korábban a Főkertésszel, végigjártuk a fákat, és minden egyes fát közösen megszemléltünk. Örültek, hogy egy ilyen részletes dokumentum készült, és hogy ilyen szinten hozzányúlunk a sóstói zöldfelülethez, és igazából teljesen egyező véleményen voltunk arról a 11 darab fáról, amelyet ki kell vágni. Ezek sajnos elszáradtak, öreg fák ezek, korábban látszott, hogy voltak már csonkolva, vágva, és nem tudtak már kihajtani. Ezeknek a helyére most még nem ültetünk, nyár közepén nem is ildomos, ráadásul örömmel tapasztaltuk, hogy a korábbi faültetési programunk Sóstón megvalósult.” - ezt már dr. Podlovics Roland, a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója mondta el televíziónknak. 

A 11 fa kivágása mellett több tucat fa szárazolása, gallyazása és sebkezelése valósul meg, alpintechnikai módszerekkel. A projekt és a fásítási programok keretében pedig közel 230 új fát, több mint ezer cserjét és bokrot ültetnek majd el, ezekkel is zöldítve a parkot.

Kapcsolódó galéria

Kivágják a veszélyes fákat Sóstón