Ezerszer annyi vírust termelnek a torkukban a delta vírussal fertőzöttek
Fotó: Illusztráció

A koronavírus-járvány negyedik hulláma már az ajtón kopogtat, és nem a beoltottakat fenyegeti, hanem az oltatlanokat” – mondta Orbán Viktor reggel a Kossuth Rádióban. A miniszterelnök azt mondta: az oltás a leghatékonyabb védekezés, ötszáz beoltottból ugyanis egy fertőződik meg és a betegség nála enyhébb, mint az oltatlanoknál. A kormányfő bejelentette: hamarosan újabb koronavírus elleni oltási kampány indul. Azt kérte, hogy mindenki vegyen rá legalább egy embert az oltásra, akkor ugyanis olyan védettséget érhetünk el, amivel jelentősen csökkenhet a negyedik hullám ereje – hangzott el az M1 Híradójában. 

Már 239 napja megállás nélkül oltanak, többek között Pécsen is. A klinikai központban ezen a héten naponta ötszáz embert. Országszerte már 34. hete hasonlóan nagy ütemben oltanak, az első és a második dózis mellett egyre többen kapják meg a harmadik, emlékeztető vakcinát is. Teljes az oltási paletta. Mindenki azt a típust kaphatja meg, amelyik az egészségügyi állapotának a legmegfelelőbb. 

„Az oltatlanok pedig nagy veszélyben vannak, mert sokkal nagyobb eséllyel kapják el a betegséget, és kerülnek kórházba, mint egy évvel korábban” – számolt be az M1-en az Eötvös Loránd Tudományegyetem természettudományi karának dékánja.

Kacskovics Imre kifejtette, míg korábban a koronavírus esetén a fertőzött két, három embernek adta tovább a vírust, a delta variáns esetén már nyolc embert tud megfertőzni.
„Talán egy számmal hadd jellemezzem ezt. Egy fertőzött ember most a deltával ezerszer annyi vírust termel a torkában vagy a felső légútjaiban, mint az eredeti, vuháni verzió kapcsán, és ez sokkal fertőzőbb, mint korábban volt. Tehát, ha valaki levegőt vesz, márpedig ezt szoktuk tenni, akkor az belélegzi azt a levegőt, amit valamilyen fertőzött beteg kilélegez, amely tele van vírussal, tehát nem lesz esélye, vagy nagyon-nagyon pici esélye van arra, hogy elkerülje a betegséget” – fogalmazott a dékán.

„Védelmet és az élet megmentését csak az oltás tudja megadni számunkra” – szögezte le a miniszterelnök a Kossuth Rádióban. Orbán Viktor felhívta a figyelmet, aki nem oltatta be magát, mindenképpen vegye fel a vakcinát.

Mert, ahogy fogalmazott: ötszáz beoltott emberből egy fertőződik meg, és a betegség lefolyása is enyhébb, mintha oltatlanul érte volna a vírus.
A kormányfő hozzátette: a maszk és az elszeparálódás már nem elég, ami segít, az az oltás. „A jó módszert kell követnünk, ez pedig az oltás. Ezért fogunk szeptember elsejétől ismét egy nagy oltás melletti kampányt indítani. Én is írok rengeteg embernek levelet, és arra fogom őket kérni, hogy legalább egy embert mindenki győzzön meg a környezetében, a családjában vagy a munkahelyén, aki nincs beoltva, hogy legyen beoltva. Még egy embert. Ha mindenki még egy embert meggyőz, akkor el tudjuk érni a védettségnek azt a szintjét, hogy a negyedik hullám az hatásaiban összes sem lesz hasonlítható az első, második és harmadik hullámmal” – hangsúlyozta a miniszterelnök.

A miniszterelnök kiemelte, mindenkit be tudunk oltani. Nyolcmillió vakcina van a raktárakban, így aki jelentkezik egy héten belül, biztosan megkapja az oltást.

Forrás: hirado.hu