Ezekre a támogatásokra pályázhatnak az elsőévesek – Akár havi 60 ezer forint is járhat!

Alaptámogatás

Az alaptámogatást a tanulmányok kezdő szakaszában kaphatják az állami ösztöndíjas, nappali képzésen tanulók. Mértéke alapképzéseen a hallgatói normatíva 50 százaléka (kb. 60 ezer forint), mesterképzés esetében pedig a 75 százaléka (kb. 90 ezer forint). Az egyetem, főiskola által kiírt pályázat útján lehet részesülni benne.

Rendszeres szociális ösztöndíj

A szoctámot a fogyatékossággal élő vagy egészségügyi állapotuk miatt rászoruló, halmozottan hátrányos helyzetű, családfenntartó, nagycsaládos vagy árva hallgatók kaphatják meg, mellettük a hátrányos helyzetű, félárva diákok részesülhetnek benne, illetve azok, akik gyámsága nagykorúságuk miatt megszűnt.

Rendkívüli szociális ösztöndíj

A hallgatók szociális helyzetének váratlan romlása esetén igényelhető bármikor a rendkívüli és egyszeri juttatás. Az intézmények havonta egyszer kötelesek elbírálni a beérkezett kérelmeket.

Bursa Hungarica

Szintén rászorultsági alapn adható, a települési-, a megyei-, vagy az intézmény adhatja. A B típusú pályázatra már a tanulmányok megkezdése előtt, végzős középiskolásként is lehet jelentkezni.

Klebelsberg Képzési Ösztöndíj

A tanári szakok valamelyikére felvett leendő hallgatóknak szól, mértéke 25-75 ezer forint.


Forrás: eduline.hu