Évente hétezer lakástűzhöz riasztják a tűzoltókat – Advent a katasztrófavédők szemével

Az adventi időszak sok veszélyt rejt magában, mivel az ünnep előtti készülődésben és karácsonykor is mécsesekkel, gyertyákkal teszik hangulatosabbá az emberek lakásaikat. December 2-án, vasárnap gyújtják meg az első gyertyát az adventi koszorún. Azért, hogy az ünnep melege ne legyen otthonunk veszte, érdemes megfontolni az alábbiakat.

A gyertyagyújtás előtt a gyertyákat tegyük nem éghető anyagból készült alátétre. Számos, olyan tűzeset keletkezik az évnek ebben az időszakában abból, hogy az adventi koszorún meggyújtott és felügyelet nélkül hagyott gyertya eldőlt és meggyújtja a koszorút vagy az asztalon tárolt egyéb éghető anyagokat. Éppen ezért, gondoskodjunk arról, hogy a gyertya mindig stabilan álljon, ne tudjon eldőlni és a gyertya közeléből távolítsuk el az éghető anyagokat minimum 30 cm távolságra.

Az ünnep másik központi eleme a fenyőfa, az ablakok és a fa díszítésére szolgáló izzósor és az elektromos díszek. Minden esetben győződjünk meg arról, hogy ezeknek az állapota megfelelő és rendelkeznek minőségi tanúsítvánnyal. Győződjünk meg arról is, hogy nincs-e rajtuk szakadás, nem sérült-e a vezeték szigetelése, valamint az izzók épségben vannak-e. A nem megfelelő elektromos dísz túlmelegedése, zárlata következtében könnyen tüzet tud okozni. Az elektromos díszeket ne hagyjuk bekapcsolt állapotban és még az aljzatból is húzzuk ki, ha elmegyünk otthonról, vagy ha lefekszünk aludni. A konyha nem csak ünnepekkor lehet tűzveszélyes terület. Az egyik legfontosabb dolog az, hogy a tűzhelyen készülő ételt ne hagyjuk felügyelet nélkül, még pár percre sem. Arra az esetre, ha a tűzhelyen felejtett olaj, zsír, ha meggyullad, a legjobb megoldás az, ha letakarjuk az edényt egy fedővel, így a tűz nem kap oxigént és elalszik. Az ilyen tüzeket vízzel semmiképpen ne oltsuk, mert a forró olaj szétfröccsen és meggyújtja a környezetét is. Ne használjuk a vizet feszültség alatt lévő elektromos berendezés oltására sem! A tűz oltására szintén jó megoldás lehet a kereskedelmi forgalomban kapható tűzoltó készülékek megvásárlása. Ezek az eszközök pár ezer forintért beszerezhetők, és viszonylag sokáig (típustól függően) készenlétben tarthatók gondozás nélkül.

A karácsony a legszebb ünnepünk, ezért kis körültekintéssel, elővigyázatossággal megakadályozhatjuk, hogy a ne legszomorúbb legyen!


Forrás: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Fotó: Dudás Szilvia tű. fhdgy.