Aranykor után aranyozott színházi évadot zárt a Móricz Zsigmond Színház. 14 kiváló előadással álltak a közönség elé, sikeres vendégszerepléseket játszottak Budapesten és a fővároson túli színházakban. Nemzetközi filmfesztiválon kapott díjat a Lélekpark címen forgatott saját produkció. Átadták a Móricz-díjat Szabó Mártának, a város nívódíjasa Tóth Károly lett. Ismert már a Szabadtéri Színpad nyári programja, de a jövő évad terve is. A színpadon lesz a Frankenstein, a Kapj el, ha tudsz, az Utas és holdvilág, vagy például Maggi és Lillemor. Szép, de nehéz esztendőt vázolt a színház vezetése a kollegák elé. Ez történt a keddi évadzáró társulati ülésen a Móricz Zsigmond Színházban.
Covid, háború, infláció és színház. Röviden ennyit az elmúlt időszakról! Ettől függetlenül igazán remek évad volt a 21-22-es, ami a bemutatókat illeti. Idén is 4 nagyszínpadi, 6 kamara és 4 gyerekdarabbal zárta az évadot a Móricz Zsigmond Színház. 349 előadást játszottak, a korábbiaknál jelentősen kevesebb bérlettel és nézővel. Álljon itt, csupán egyetlen jellemző adat. Az ismert okok miatt a korábbi 100 ezer fölötti nézőszám 2020-21-ben 37 700-ra esett vissza. A most zárult évadban már bátrabban érkeztek a nézők, közel 79 ezer színházbarátot fogadtak.
„Elhangzott már, hogy tulajdonképpen az elmúlt három évad mennyire nehéz volt. Ilyenkor talán még fontosabb a kiemelt teljesítmények elismerése, de ugyanígy fontos a támogatók és a nézők elismerése is. Főleg, hogy azt gondolom, sajnos a következő évad sem lesz könnyű” – fogalmazott köszöntőjében dr. Kovács Ferenc polgármester.
A polgármestertől való a gondolat, aki az aranykor után aranyozott évadnak nevezte a mostanit. A feladatok között sorolta a szigorú gazdálkodást, a nézők visszacsalogatását, és a határozott marketingmunkát, majd átadta a város nívódíját Tóth Károlynak, akinek két nagy figurája volt az elmúlt évadban. A Cseresznyéskert Firsz szerepét már másodszor alakította. A gazdag lányos papa volt aztán a Váratlan vendégben, szintén a Krúdy Kamarában. Izgalmas, megrendítő és tanulságos előadás.
„Egy figura akkor jó, vagy egy szerepet akkor jó játszani, ha nem egysíkú gazdagot kell játszani, vagy egysíkú boldogat vagy boldogtalant, hanem amikor van lehetőség a változásra, tehát a hihetetlen nagy önelégült boldogságból egyszer csak egy gyomros jön, amitől összeszorul az ember gyomra, és abból ki kell mászni. Ezeket szeretem” – nyilatkozta a város nívódíjas művésze, Tóth Károly.
Elhangzott az évadzárón, hogy eddig összesen 12 gyémánt díjjal tüntették ki a színházat, így ismét az év marketing aktív vállalkozása lett. Három nehéz esztendő után most pozitívum volt, hogy ki tudták játszani a darabokat, bár pótolni való most is lett. Tapasztalatuk szerint bérletek helyett, inkább jegyet váltottak a nézők. Szigorú gazdálkodás szükséges a következőkben is minden területen, emellett kénytelenek a felnőtt bérletek árát 10%-kal emelni.
„Azt gondoltuk januárban, hogy a mostani évad végére fellélegezhetünk, és visszatérhetünk abba a régi kerékvágásba, ami a Covid előtt volt. A háború kitörése után aztán folyamatosan szembesültünk azzal, hogy a költségek elszabadultak, és soha nem látott költségcsökkentésre kényszerülünk a következő évadban, aminek egy ellenszere lehet, ha a bevételeket növeljük, ennek megfelelően raktuk össze a következő évadot” – tájékoztatott Kirják Róbert igazgató.
Racionális témák után érzelmi beszámoló következett Horváth Illés művészeti vezetőtől. Országos, sőt nemzetközi hírnevet szerzett a társulat nemcsak a színháznak, de a városnak is. Mindez a kitartó, kemény munkának köszönhető, és a művészek szakmai tudásával, kivételes tehetségével, lángoló energiájával magyarázható. A színház művészeti vezetője név szerint sorolta a kiválóságokat. Színészeket és előadásokat. Íme, egy példa.
„Az Idétlen időkiggel pedig egy olyan bonyolultságú attrakciót vállalt ez a színház az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Finnország után negyedikként az egész világon, amivel azt tudtuk megmutatni és bebizonyítani magunknak és a nézőinknek, hogy gyakorlatilag bármire képesek vagyunk. Igenis képesek vagyunk Broadway és West End színvonalon kiállítani előadásokat, mégpedig sokkal szűkösebb eszközparkkal és lehetőségekkel, mint a kinti giga színházak. És nem csak, hogy hasonlókat csinálunk, még arra is képesek vagyunk, hogy olyan többlet tartalommal gazdagítsuk ezeket a műveket, olyan plusz hozzáadott értékkel gazdagítsuk őket, mint pl. Gulácsi Tamásnak a nagyon mélyen rétegzett, érzékeny alakítása” – szólt a társulathoz Horváth Illés.
A Móricz-díjat Szabó Márta kapta a társulat titkos szavazása szerint, de ő lett a Kelet Színésze is. A Pro Teátrum elismerés Horváth Margité. A Hátsó színpad kitüntetettje Andrásdi Tibor kellékes lett. Gulácsi Tamás volt a legjobb várakozó ebben az évadban, övé a Godot-díj. Az Arany Kalapácsot, a műszak díját Boldizsár Barna kapta meg.
Jövőre lesz Misi Mókus és Lúdas Matyi. Utas és holdvilág, valamint Görbe tükrök. Kapj el, ha tudsz, a Teljesen idegenek és a Frankenstein. Futótűz, Maggi és Lillemor, de több darab is műsoron marad az előző évadból. Emellett a Szabadtérin már előjátszott Jó estét nyár, illetve a Spamalot is szerepel mások mellett a kőszínházi évadban.
A Nagy kedvencek évadának nevezték el a 2022/23-as szezont, melyre holnaptól már vásárolhatnak bérleteket, július 15-ig pedig megválthatják régi helyeiket a nézők.
Az évadzáróról bővebben is szólunk a Szieszta pénteki adásában.