Európai Szakképzési Hetet tartottak a Nyíregyházi Szakképzési Centrumban

Az elmúlt héten rendezték a Nyíregyházi Szakképzési Centrumban az Európai Szakképzési Hét eseményeit, melynek záró aktusa a szakma nagyköveteinek köszöntése, illetve az óvodásoknak, általános- és középiskolásoknak hirdetett pályázat eredményhirdetése volt.

Az idei Európai Szakképzési Hét örvendetes eseménye, hogy a Nyíregyházi Szakképzési Centrum egyik kiemelt partnere, a Hot and Cold Kft. Helsinkiben vehette át a Szakképzés Európai Hete központi rendezvényén a Szakképzés Kiválósága Díjat.

Benkő Zoltán, a Hot and Cold Therm Kft. ügyvezetője elmondta:

Cégünk három éve kezdett a duális képzés keretein belül szakmai oktatással foglalkozni Tiszalökön. Telephelyünkön szakképző centrumot építettünk fel, melyben 177 tanuló oktatásával foglalkozunk. Az építőipar hiányszakmái nálunk fellelhetők: kőműves, borkoló, festő, csőszerelő, hegesztő,  asztalos-bútorasztalos területen találhatunk tanulókat.

A megválasztott nagykövetektől azt várják, hogy mint jószolgálati nagykövetek vigyék hírét a Szakképzési Centrum intézményeinek, küldjék azt az üzenetet, hogy érdemes a szakképzésben tanulni, életútjukkal, karrierjükkel példaképek legyenek.

Bodóné Erős Rózsa, a Nyírbátor Város Szociális Szolgálatának intézményvezetője kiemelte:

Van nagyon sok szépsége a szakmának, van negatív élmény is, de mindig megéri, mert a hála, a köszönet, amit a betegektől kapunk, az mindig pozitív energiát ad számunkra.

Így vélekedett az Egészségügyi Szakiskolából indult ápoló, aki szegedi és pécsi egyetemi tanulmányai után egyetemi oktató-ápolásvezető, de hivatása mindig a betegágy mellé szólítja. 

Tanyi Gábor, a Rumed Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. szervizvezetője azt is hozzátette:

Az én üzenetem az lenne, és szerintem a mai világnak is az üzenete, hogy szükség van jó szakemberekre, és ezt a szakmaiságot egy ilyan alapokkal bíró szakközépiskola - mint a Bánki –, maga az intézménynek van egy sugallata, egy  szellemisége, és olyan szakmailag képzett tanári kara, aki a diákokban ezt a szellemet el tudja ültetni. Ezekkel a szakmákkal a mai világban jó kereseti lehetőséggel, és fejlődőképes lehetőséggel tudnak találkozni és érvényesülni az életük során.

Tanyi Gábor a Bánki Műszaki Szakközépiskolából indult, forgácsoló szakon végzett. Élete a csapágyak körül forog. Tanulmányai után műszaki tanáként kapcsolatot tart régi iskolájával, és cégével részt vesznek a szakképzésben. 

Óvodások, általános és középiskolásoknak kiírt versenyek díjait adjuk át. A Szakképzés Nagykövete címet olyan volt tanulók kapják, akik valamely tagintézményünkben szereztek szakképesítést, és későbbi szakmai életútjukkal, karrierjükkel példaképek lehetnek a mai fiatalok számára.

– mondta Gurbánné Papp Mária, a Nyíregyházi Szakképzési Centrum főigazgatója.

Reméljük, a 9 díjazott életútja révén jönnek majd a szakképzésbe az általános iskolások és találnak olyan szakmát, amiben sikeressé válhatnak, mondta a főigazgató.

Kiállítás, állásbörze, iskolai rendezvények, pályaorientációs napok szerepeltek a Szakképzés Európai Hete programjában, melynek zárása volt péntek délután a szakma nagyköveteinek köszöntése.

Kapcsolódó galéria

Európai Szakképzési Hét 2019