(Fotók: Szarka Lajos)

Eskütétel a városházán – Hétfőn megalakult két választási bizottság

Feb 24, 2026

Esküt tettek Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye 1-es és 2-es számú országgyűlési egyéni választókerület Választási Bizottságának tagjai és póttagjai hétfő délután a városházán. Ezután rögtön el is kezdődött a munkájuk, amely egészen addig tart, ameddig a mandátumokat átadják majd a választások után az új ciklus képviselőinek.

Az eskütétellel egyidejűleg megkezdte munkáját a két bizottság az idei választási időszakban. A 2026-os országgyűlési választás időpontját április 12-re tűzte ki Sulyok Tamás köztársasági elnök, a hivatalos kampányidőszak ötven nappal a voksolás előtt, vagyis február 21-én szombaton kezdődött. Belföldön aznap, április 12-én reggel 6 és 19 óra között lehet majd szavazni. Ekkor szintén fontos munkája lesz a választási bizottságoknak, amelyből kettő is nyíregyházi székhellyel működik.

A választás napján végig rendelkezésre állunk, az urnák megnyitásától az urna zárásáig, illetve várni fogjuk a szavazatok számlálását, beérkezését, majd azt követően feladatunk még a választás eredményének megállapítása. Ha a választás napján valamilyen rendellenességet észlelünk, valamilyen bejelentés érkezik, akkor a bizottságnak erre megfelelően reagálni kell a jogszabályi keretek között, magyarul ezeket az eseteket el kell bírálnunk, állást kell foglalnunk”

– nyilatkozta dr. Huszti György, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 2. számú Országgyűlési Egyéni Választókerület Választási Bizottságának elnöke.

Dr. Huszti György bizottsági elnök úgy fogalmazott, mindenkit arra biztat, hogy éljen a választójogával és vegyen részt az április 12-ei választáson.

Választás Nyíregyházán

A szavazóköri névjegyzék alapján az 1-es számú egyéni országgyűlési választókerületben valamivel több mint 72 130 fő, amíg a 2-es számúban 71 234 állampolgár szavazhat majd április 12-én. A választásra jogosultak nem minden esetben szavaznak saját településükön, átjelentkezhetnek más választókerületbe, illetve külképviseleten is leadhatják voksaikat, ha ezeket a jogszabályokban előírt határidőn belül jelzik. Az 1-es számú egyéni országgyűlési választókerületet teljes egészében Nyíregyháza fedi le, itt 80 szavazókör található. A 2-es választókerülethez Nyíregyháza egy része, valamint további húsz település tartozik, összesen 84 szavazókörrel. A jelöltek március 6-ig gyűjthetik össze a szükséges ajánlásokat.

Egyre több a jogász a bizottságban

Az eskütételen elhangzott, az elmúlt években Nyíregyházán a választás lebonyolítása során minden jól működött, a bizottság tagjai és a jegyzőkönyvvezetők egyaránt jó munkát végeztek, minden helyzetben jogszerűen jártak el.

2006 óta, amikor én először betöltöttem ezt a tisztséget, nagyon sok minden változott, többek között maga a választási törvény is, de ahogy főjegyző úr is ismertette, a bizottságok összetétele is változott, hiszen most már majdnem minden bizottságban túlnyomóan jogászok vesznek részt. Emlékszem, amikor a 2006-os bizottsági tagságomat és elnöki ciklusomat kezdtem, akkor kettő óvónővel voltunk a bizottság három választott tagja. Ma már, legalább 3-4 választási ciklus óta a jogászok dominálják ezt a feladatot. Ebből is látszik, hogy megváltoztak a körülmények, a jogszabályok értelmezése kicsit nagyobb hangsúlyt kapott”

– tette hozzá dr. Huszti György.

A választási értesítőket legkésőbb február 20-ig minden érintett megkapta, azonban az értesítő nem feltétele a szavazásnak, csupán arról ad tájékoztatást, hogy melyik szavazóköri névjegyzékben szerepel. Ha valaki nem kapott ilyen értesítőt, a jegyzőtől igényelhet. Szavazni csak érvényes okmányokkal lehet, a fizikai kártyákat a Digitális Állampolgárság, vagyis a DÁP alkalmazás nem helyettesíti.

Kapcsolódó galéria

Választási Bizottság eskütétele 2026 februárjában

Előző hír
Képregénnyel az olvasás felé – fiatalokat szólít meg a könyvtár Nyíregyházán
Következő hír
Nyíregyházi kiválóságok – Bencs Kálmán-díjat adtak át a közgyűlésen

Kapcsolódó híreink