Erre a közösségre lehet építkezni!

Nov 20, 2017

– Az iskolába kellett járnunk istentiszteletre, mert eddig nem volt templom – mondja Huszárkszi Enikő. Majd hozzáfűzte, nagyon örülnek az építkezésnek.

 

 

A püspök mondott áldást

 

Ünnepélyes keretek között rakták le az új református templom alapkövét. Ebből az alkalomból Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke mondott köszöntőt. – Minden templomépítés öröm. Nekem duplán is, mert magamat is nyíregyházinak számítom, hiszen édesapám itt szolgált sokáig és már akkor aktuális lett volna a templomépítés. Most nagyon örülök annak, hogy ez a mai nap elkövetkezett. Nyíregyháza reformátussága olyan népes, hogy ezen a tájon, Örökösföldön is kötelező, hogy templomot építsünk – mondta el Fekete Károly.

 

További képekért kattintson a fotóra!

Fotó: Trifonov Éva

 

Az istennel való találkozás helyszíne lesz

 

Az alapkőletételen részt vett Czibere Károly is. Az EMMI szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára elmondta, az építkezést a kormány is támogatja. – A kormány minden eszközzel támogatja azokat az erőfeszítéseket, melyek során az egyház meg tud megújulni, így tud gyarapodni és növekedni. Az egyház közösségei a lokalitás értékeit hordozzák, hiszen ide van rendelve ez a gyülekezet, arra van szentelve, hogy itt terjessze isten igéjét – fejtette ki Czibere Károly.


„Rendkívüli napra ébredtünk!”

 

Az új templom építése mintegy 400 millió forintba kerül, a kormány pedig 250 millió forinttal támogatja a létrehozását. A Nyírségi Egyházmegye esperese azt mondta, szükség van a templom építésre, mert vannak olyan alkalmak, amikor a reformátusok már nem férnek el a belvárosi templomban. – A belvárosi gyülekezetben gyakran előfordul, hogy kiemelkedő alkalmakon nem férünk el a templomban. 12 ezer ember lakik már az örökösföldi közösségben, ennek egy jelentős része református, és szeretnénk, ha nem csak saját otthonuk, lakásuk lenne itt, hanem lelki otthonuk is – tette hozzá Gaál Sándor, a Tiszántúli Református Egyházkerület Nyírségi Egyházmegye esperese.

 

A jövő szimbóluma

 

A Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka szerint az új templom a keresztények egységét szimbolizálja, amire lehet építkezni. – Aki távlatban gondolkodik és vannak céljai, vannak elképzelései, azok templomot és fát ültetnek. Mi most egy templom alapkövét rakjuk le, és ez azt az egységünket szimbolizálja, amivel most a keresztény Európában is azt tudjuk szimbolizálni, amire lehet támaszkodni, lehet jövőt építeni – mondta el dr. Adorján Gusztáv.

 

További képekért kattintson a fotóra!

Fotó: Trifonov Éva

 

A köszöntők és az áldás után az alapkőbe időkapszulát is elhelyzetek, amibe többek között a épület tervrajzát is beletették. A templom terveit Kulcsár Attila, Ybl Miklós-díjas építész készítette. Az ünnepség után Anyaszentnyelvünk bölcsője a Biblia címmel térségi találkozó kezdődött, a Hirdesd az Igét! egyházkerületi programsorozat részeként. Az eseményt a Tiszántúli Református Egyházkerület szervezte meg a Continental Arénában.

 

Z. Pintye Zsolt

Előző hír
Swing, szerelem, Szulák - koncert a VMKK-ban
Következő hír
Beszélgetés egy 56-os hazafival

Kapcsolódó híreink