Emlékkiállítás – Puskás László életét mutatja be a Görögkatolikus Múzeum új időszaki tárlata
Puskás László görögkatolikus lelkész-festőművész egyházi és világi alkotásaiból nyílt emlékkiállítás a Görögkatolikus Múzeumban. A kárpátaljai származású alkotó ikonfestészete több szempontból is különleges, életművét három részben mutatják be az érdeklődők számára Nyíregyházán. Az időszaki tárlat egyik különleges darabja a Boldog Romzsa Tódort ábrázoló ereklyetartó ikon.
A Szent Atanáz kórus közreműködésével nyílt meg kedd délután Puskás László emlékkiállítása a Görögkatolikus Múzeumban. A kárpátaljai származású görögkatolikus áldozópap, festő és mozaikalkotó életműve előtt tiszteleg az időszaki tárlat, amely „A Szent vonzásában” címet kapta. Dr. Szabó Irén, az intézmény igazgatója köszöntőjében úgy fogalmazott, annak érdekében, hogy minél több alkotást be tudjanak mutatni, még a negyedik emeleti raktárként funkcionáló egyik helyiséget is átalakították kiállítótérré. A tárlat kurátora Puskás László lánya, dr. Jankáné dr. Puskás Bernadett művészettörténész volt, aki köszöntőjében kiemelte, édesapja életművet három részben mutatják be a Görögkatolikus Múzeumban.
„A Szent vonzásában”
A kiállítás fő anyagát a földszinti térben látható mozaikkartonok adják, a krakkói Isteni Irgalmasság bazilika magyar kápolnáját díszítő mozaik frízek színes vázlatai kaptak itt helyet. Puskás László ehhez hasonló mozaikokat nemcsak Krakkóban, hanem többek között Újpalotán, Ungváron és a megyénkben, Bökönyben is készített. A második emeleten egy rövid válogatást láthat a közönség az alkotó világi műveiből.
Az ungvári motívumok rendre megjelentek a világi képein, amit még 1980-ig festett. Így tehát az ungvári vár, a Kárpátok vonulata, a szénaboglyák, a népi viseletek – ezek mind nagyon erős témája volt a fiatalkori műveinek. Valahol azt a szálat folytatta, amit a francia modernisták kezdtek el: Gauguin, amikor rácsodálkoztak a bretagne-i népviseletre, annak a szépségére, ő pedig a kárpátaljai népviseletet, a táncokat, a hétköznapokat festette meg, de ezek nem egyszerű életképek. Mindegyiknek van egy mögöttes tartalma, egy kicsit rendszerkritikus, szigorú, a saját belső szabályai szerint festett”
– nyilatkozta dr. Jankáné dr. Puskás Bernadett.
A festészet emlékezni tanít – ez a Nagy Szent Gergelytől származó gondolat jellemzi az egész kiállítást, tette hozzá a művészettörténész. A tárlat harmadik részében ikonokat láthat a közönség. Az időszaki kiállítás egészen december közepéig megtekinthető a Görögkatolikus Múzeumban.