Élménypedagógiai konferenciát tartottak Nyíregyházán, a Váci Mihály Kulturális Központban

A trénerek a közvetlen tapasztalásokon és a résztvevők aktív cselekvésén keresztül mutatták be az élménypedagógia módszertanát, mely elsősorban a személyes készségek fejlesztését tűzi ki célul, valamint fejleszti az önismeretet, önértékelést, az egyéni felelősségvállalást és a szociális kompetenciákat.

A tevékenységközpontú tapasztalati tanulás, nemcsak élményszerű, de célszerű is volt a résztvevők számára.

A nap végére ugyanis kiderült, hogy az élménypedagógiai módszertanának használata egyaránt alkalmas az ismeretek átadására, rendszerezésére, elmélyítésére, vagyis mindazt tudja, amit a hagyományos, ismeretszerző oktatástól elvárunk.

A passzív befogadást tehát felváltja a megismerő tevékenység által történő tanulás, amely az aktivitáson és élményszerűségen keresztül megteremti a tanuláshoz szükséges motivációs bázist is. 

Néhány gondolat a résztvevőktől:

„Felszabadultam játék közben. Jól éreztem magam.”

„Jó humorral és jó játékokkal találkoztam, ami ráébresztet a játék fontos szerepére az életünkben.”

„Nagyon jól éreztem magam a mai nap folyamán. A szervezés is nagyon jó volt. Sok érdekességet tanultam, magamról is pontosabb képet állíthattam fel.”

„Jó hangulatban lehet igazán jó dolgokat tanulni. Élmény – játékosság. maradandó élmény volt.”

„Nekem ez a mai nap tényleg „élmény” volt. Minden percét élveztem. Felszabadultságot, jó kedvet kaptam. Gyakorlatban hasznosítható feladatokkal lettem gazdagabb. Köszönöm!”