Több mint 700 fiatal részvételével végeztek felméréseket a droghasználat, az alkoholfogyasztás és a dohányzás kapcsán Nyíregyházán. Az eredményeket feldolgozta a városi Kábítószer Egyeztető Fórum, ezek alapján készült el a következő három évre szóló drogstratégia. Ennek egyik alapja a prevenció, amit már óvodás korban fognak elkezdeni.
A Kábítószer Egyeztető Fórumok támogatásáról, illetve a nyíregyházi KEF céljairól tartottak sajtótájékoztatót csütörtök délelőtt a Megyeházán. Baracsi Endre, a megyei közgyűlés alelnöke kiemelte, az elmúlt időszakban két nyertes pályázatnak köszönhetően tudták támogatni a városokban működő fórumok egy részét.
Két nagy felmérés
Nyíregyházán évek óta működik a KEF, legutóbb a 800.000 forintos megyei önkormányzati támogatásból két nagy felmérést végeztek. Ebbe 722 hetedik, kilencedik és tizenegyedik évfolyamos diákot tudtak bevonni. Őket kérdezték a droghasználatról, az alkoholfogyasztásról és dohányzásról. Ezek alapján helyzetelemzést készített a Kábítószer Egyeztető Fórum, majd egy három éves drogstratégiát dolgozott ki. Ezek részleteiről számolt be Dr. Ulrich Attila alpolgármester, aki egyben a helyi KEF alelnöke is.
„Mindenek előtt jobb kommunikációra van szükség a családok, az iskolák és a szakmai szervezetek között, meg kell változtatni és fiatalosabbá kell tenni azt a stratégiát, amely a gyerekek figyelmét felhívja a drog, az alkohol és a dohányzás igen káros hatására. A felmérésben 722 diák válaszolt, ebből kiderült, hogy nem értik egymást a felnőttek és a gyerekek, de az is kiderült, hogy a családok működését sokkal jobban kell figyelni. Az iskolákra és a közösségi létre is jobban oda kell figyelni.” – mondta Dr. Ulrich Attila.
Prevenció
A drogstratégiát bár három évre készítették, de a szakemberek abban állapodtak meg, hogy másfél éven belül újra tárgyalják. Erre azért van szükség, mert a felgyorsult világban a drog, az alkohol és a dohányzás kérdésében is folyamatosan változik a helyzet. A visszajelzések alapján a problémák, a függőség már általános iskolában, egész fiatalon jelentkeznek, így a fórum tevei között szerepel, hogy nagy hangsúlyt fektet a közeljövőben az óvodások prevenciójára is.
Bárkit érinthet
A nyíregyházi felmérésekből az is kiderült, hogy a különböző szerek használóinak fele rossz szociális körülmények között, szegregált területen él. Ez az azonban még nem kiváltó ok, ahogy Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke fogalmazott: egyik család sem érezheti magát biztonságban, mert ez a társadalmi probléma bárkit érinthet.
„Olyan szabadidős programokat kell szervezni, amelyek lekötik az energiákat, amelyek hasznos és tartalmas időtöltést jelentenek. Felhívnám a figyelmet az értékválságra is. Ha megfelelő értékek és alapok vannak a családban, a közösségekben a fiatalok körében, akkor kisebb az esélye a problémáknak. Azt azért hangsúlyoznám, hogy senki nincs védett állapotban, még a legjobb családokat is elérheti ez a probléma, ha olyan közegbe kerül a fiatal. Egy idő után a szocializációs kör az már nem a család, hanem a kortárs közösség. Ha olyan közösségbe kerül valaki, ami másfajta értékekkel rendelkezik, akkor a legjobb családból származó gyerekek is szembesülhetnek ezekkel a problémákkal.” – nyilatkozta Seszták Oszkár.
Anonimitást biztosítanak
Sokan már tisztában vannak vele, hogy problémájuk van, szakemberre lenne szükségük, de félnek segítséget kérni. Ezért is fontos kiemelni, hogy a különböző civil szervezetek mindenki számára biztosítják az anonimitást.