Életet mentett Gizmóka

Nem válaszol, mégis megért. Nem fogja meg a kezed, de nézésével „beszél hozzád” és örök hűséget fogad. Egy szót sem szól, mégis bolondulásig képes szeretni és ha az élet úgy hozza, még az életedet is képes megmenteni. Nem férhet hozzá kétség, a kutya az egyik leghûségesebb és legönfeláldozóbb állat a világon. Ennek pedig egyik ékes példája Gizmóka, a yorkshire terrier története, aki gazdája szívmegállásakor rögtön jelezte: „nagy baj van”.

Szinte nincs olyan ember, aki élete során ne tartott volna valamilyen állatot. Van, akinek azért „lakik” a szobájában pók, vagy éppen kígyó, mert „szép”, míg más azért nevel tengerimalacokat vagy macskát, mert aranyos, és persze olyanok is akadnak, akik a trendet követik és megpróbálják beszerezni az éppen legdivatosabb állatokat. A Nyíregyházán élő Pap Lászlóhoz és feleségéhez egy véletlen folytán került Gizmóka, a yorkshire terrier kiskutya, aki végül a teljes életüket megváltoztatta. Pontosabban segített abban, hogy még folytatódhasson. Erről beszélgettem a családfővel.

„NAPI MENETRENDÜNK VOLT”

– A nagyobbik unokám nagyon szerette az állatokat és minden áron egy kutyát szeretett volna. Az interneten ki is nézett egyet és végül 2014-ben, 8 hetes korában megvette Gizmókát. A család nagyon elfoglalt volt, az unokám felkerült Pestre, a fiamnak meg egy vállalkozása van, így abban maradtunk, hogy mivel a feleségemmel nyugdíjasok vagyunk, majd mi napközben vigyázunk a kiskutyára. Kihoztuk, megbarátkoztunk vele, és egyre jobban alkalmazkodott hozzánk, nagyon megszerettük. Én mindig a kapunál vártam, délután pedig, munka után, négy, fél öt körül jöttek érte és hazavitték. Igazából napi programunk volt vele. Reggel egy félórás sétával kezdtük a napot, aztán fél kilenc, kilenc fele elmentünk biciklizni, majd megreggelizett, aztán megint bicikliztünk. A kerékpárra csináltam egy kosarat, abba ült bele, a kis tappancsait pedig fel tudta tenni a kormányra. Nagyon élvezte.

„MEGÁLLT A SZÍVEM, DE Ő JELEZTE”

– 2014. június 14-én aztán meghálálta a gondoskodást, megmentette az életemet – folytatja a beszélgetést László.
Aznap a feleségem hátul a haját mosta, én meg bent feküdtem a házban a kiskutyával. Olyan fél egy lehetett. Mondtam a feleségemnek, hogy addig én lepihenek, míg az ebédet meg nem melegíti. A kiskutya is állandóan jött velem, így ekkor is együtt feküdtünk le. Hirtelen elkapott egy roham, majd még kétszer megismétlődött. Megállt a szívem, elvesztettem az eszméletemet. Gizmóka rettenetesen elkezdett ugatni, kiszaladt a feleségemhez, nézett rá, ugatott, majd visszaszaladt. A feleségem rögtön tudta, hogy valamit jelezni akar a kiskutya, és beszaladt hozzám. Ő kezdte el végül nálam a szívmasszázst. Aztán két héttel később, az 50. házassági évfordulónkon újból rosszul lettem, bevittek a sürgősségire és be is ültettek nekem egy pészmékert. Ha akkor a kiskutya nem megy jelezni a feleségemnek, az szinte biztos, hogy az életembe került volna.

„PADLÓT FOGTUNK”

– Gizmóka jó módban élt nálunk. Minden harmadik héten fodrászhoz vittem, mosták, fürösztötték, meg olyan okos volt, éppen csak beszélni nem tudott. Volt neki azonban egy kezdetleges epilepsziás betegsége. Rettenetesen félt a villámlástól, meg a dörgéstől. A végén már annyira rossz állapotba került, hogy idén júniusban nem bírta tovább a szíve és meghalt. 2 hétig letargiában volt az egész család. Padlót fogtunk, hiszen a házi kedvencünket veszítettük el.

Ronika az utód

– Nagyon hiányzott nekünk. Ide, az udvarra csináltunk neki egy sírhelyet, mindig meglocsolom a virágait. Most már van azóta egy utódja is, Ronika, hiszen nem bírtuk sokáig kutya nélkül. Nagyon játékos, egyebet se csinál, megenné az embert. Tõle is rengeteg szeretetet kapunk, de Gizmókát sosem felejtjük el...

(Szerző: Bruszel Dóra)