Élelmiszerárstop: a kereskedők azt ígérik, betartják az új szabályokat, lesz elég mindenből és nem lesz drágább semmi
Élelmiszerárstop: a kereskedők azt ígérik, betartják az új szabályokat, lesz elég mindenből és nem lesz drágább semmi

Első körben három hónapig marad érvényben az élelmiszerárstop, vagyis februárban, márciusban és áprilisban sem lehet majd az október 15-i árnál drágábban adni hat alapvető terméket a boltokban. A részletszabályok szombatra virradóra jelentek meg a Magyar Közlönyben. Ebben az is szerepel, hogy ha a kereskedők nem tartják be az árak befagyasztását, több millió forintos bírságot is kaphatnak – számolt be az M1 Híradója.

Egy forint híján 1200 forintba kerül a sertéscomb az M1 stábja által felkeresett boltban, a csirkemell ennél valamivel drágább. Most még. Február 1-től viszont már csak az október 15-i áron lehet majd eladni ezeket a hústermékeket.

A csirkemell és a farhát, valamint a sertéscomb mellett a kristálycukor, a búza-finomliszt, a napraforgó-étolaj és a 2,8 százalékos tehéntej ára is csökken majd a boltokban.

Fontos, hogy nem azonos árszint lesz az országban, hanem minden boltnak a saját október közepi árszintjére kell majd visszatérnie. Az erről szóló kormányrendelet péntek este jelent meg a Magyar Közlönyben.

A részletszabályokból kiderült az is, hogy ha a kereskedők nem tartják be az árak befagyasztásával kapcsolatos előírásokat, akkor jelentős bírságra számíthatnak. Ennek mértéke 50 ezertől 3 millió forintig terjedhet.

Rögzítették azt is, hogy lenniük kell ilyen termékeknek a boltokban.

Erről Orbán Viktor is beszélt pénteken a Kossuth Rádióban. A miniszterelnök azt mondta: nem fordulhat elő, hogy az üzletek polcain ne legyen például hús, cukor, liszt, olaj, vagy tej.

„Mi egy olyan szabályt hoztunk, ami betartható, és van hozzá erőnk is, hogy ennek a betartását, ha szükséges, akkor kikényszerítsük. Tehát ha nincs ez az áru a polcokon, akkor büntetni fogunk, nagyon-nagyon komoly pénzügyi tételekkel fogunk büntetni, de nagyon remélem, hogy nem szükséges itt fenyegetődzni, hanem be fogják látni a kereskedők és a boltosok is, hát elsősorban a nagy nemzetközi láncok, hogy ezekből a termékekből az emberek érdekében megfelelő mennyiséget tartaniuk kell” – fejtette ki a miniszterelnök.

 

hirado.hu