1925-ben Dombóváron érettségizett, majd beiratkozott a debreceni Tisza István Tudományegyetemre és a Tiszántúli Református Egyházkerület Lelkészképző Intézetébe. 1929 szeptemberében tette le első lelkészképesítő vizsgáját, októberben pedig már Mikepércsen szolgált segédlelkészként. 1931-ben szerezte meg lelkészi diplomáját, közben áthelyezték a tiszalöki esperesi hivatalba segédlelkésznek. Itt érte az orosi gyülekezet meghívása, amelyet elfogadva 1932. október 27-én költözött Orosra.

Ahogy lelkészutódja, Fehér János megfogalmazta róla: „messziről jött, hogy aztán orosivá legyen az orosiak javára”. A két világháború között felpezsdítette a gyülekezet életét: vallásos estéket, színjátszást, lánykört, sporteseményeket, műkedvelő előadásokat, bálokat rendezett és levezényelt egy püspöklátogatást. Befejezte a templomfelújítást, orgonát építtetett és karbantartotta a parókiát. Eközben maradt energiája, hogy a helyi közélet részese is legyen: a Hangya Szövetkezet és a Tejcsarnok igazgatója lett, illetve községi képviselő-testületi taggá is választották. Iskolavizsgáló és számvizsgáló egyházmegyei lelkészi megbízásokat is kapott.
1956 októberében az orosi forradalmi tanács elnökévé választották, ilyen minőségében igazgatta a települést. Mindent megtett, hogy később büntethető nagyobb rendbontást ne lehessen a falura fogni, megszervezte a rendet és az értékek őrzését. A szabadságharc leverése után is tovább szolgálta gyülekezetét és Orost. Magatartásával mindvégig példát mutatott. 1985 novemberében Nyíregyházára költözött, de még több településen helyettesített, lelkigondozást végzett és Orosra is visszajárt. 2001. október 30-án hunyt el.

Az orosiak már évek óta a posta előtti téren kezdik a forradalomra való megemlékezésüket. 1956-ban itt, még a tanácsháza épülete előtt nyilvánították ki, hogy egyetértenek a forradalmi követelésekkel. 2007 októberétől fáklyákkal vonulnak át a Magyar utcai református lelkészházig, ahol táblát lepleztek le Bíró Sándor emlékére.

Ilyés Gábor helytörténész