2021-ben a koronavírus-járvány számos akadályt gördített a Nyírségvíz Zrt. útjába. A kötelező távolságtartás miatt a helyszíni munkavégzés, valamint a személyes ügyfélszolgálat is korlátozottan működött. Ezek leküzdése mellett azonban egy házon belüli fejlesztésre, az e-számla fizetési lehetőség kidolgozására is sor került a cégnél, melyhez ez idáig több mint 21 ezer felhasználó csatlakozott a társaság 150 ezer ügyfeléből. Ez a lehetőség pedig a közszolgáltatás felhasználói számára is csak előnyöket nyújt.
A Nyírségvíz Zrt. az elmúlt évek válságos időszaka alatt is folyamatosan monitorozta a szolgáltatása minőségét, sőt, ennek eredményeként egy új, környezetkímélő, elektronikus fizetési lehetőséget is kifejlesztettek és bevezettek a közelmúltban.
„2021 novemberétől tehát saját e-számla szolgáltatásunk van, amely teljesen díjmentes. Ez a számla formailag és tartalmilag is azonos a papír alapú számlájával. Rengeteg előnye van az e-számlának, a postai sorban állás nélkül, otthonról, átutalással, bankkártyás fizetéssel, vagy akár csoportos megbízással is kiegyenlíthető. A felhasználó számára e-mailben küldjük meg a számláját, sőt, fizetési határidő előtt emlékeztetőt is küldünk erről. Óvjuk a környezetünket, hiszen nem képzünk és nem kezelünk hulladékot. A regisztráció nagyon könnyű, amelyet a holnapunkon lehet megtenni. Ehhez szükség van három azonosítóra, melyből az egyik a számla sorszáma, a felhasználóazonosító és az e-mail-cím, amelyre a számla érkezhet” – mondta Teremi Mária, a Nyírségvíz Zrt. ügyfélszolgálati iroda csoportvezetője.
A csoportvezető hozzátette, ezzel a lehetőséggel környezetvédelmi célokat is megvalósítanak, csökken a társaság papírfelhasználása és így a CO2-kibocsátása. Ráadásul az új regisztrálók között tárgynyereményeket sorsolnak ki, havonta egy-egy vízforralót, valamint negyedévente 3 darab asztali szódagépet, év végén pedig egy mosógépet is kisorsolnak a már regisztráltak között.