Digitális oktatás – A koronavírus-járvány miatt újra otthonról tanulhatnak a diákok
Fotó: Illusztráció

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának tájékoztatása szerint nem rendelnének el minden iskolában tantermen kívüli távoktatást szeptembertől, csak ott, ahol ez járványügyi szempontból feltétlen szükséges. A digitális oktatás eredményes volt a második félévben, az egész éves távoktatásra azonban jobban fel kell készülni az iskoláknak és a pedagógusoknak.

Tangóharmonikázik Jurkó Ádám, mint ahogy a többi iskolás gyerek, ő is kihasználja a szünidőt, olvas, sokat játszik és gyakorol a hangszerén. Ebben az évben a harmadik osztályt fejezte be rendhagyó, online módon. Ádámnak hiányzott az iskola és az osztálytársai is, a második félévben videóbeszélgetéseken keresztül adott számot a tudásáról.

„Délelőtt, amikor felkeltem, akkor a tanár nénik küldték a feladatokat és én megpróbáltam minél előbb megcsinálni, hogy a délutánom szabad legyen. Reggel olyan 7-8-9 körül keltem. Jobb lett volna az iskolában, mert nagyon nehéz volt itthon tanulni. Délután a kutyámmal játszottam, Pamaccsal, sétáltunk és építettem egy Exatlon-pályát, így anyáékat egy kicsit megmozgattam” – mesélte Jurkó Ádám.

Bevált a digitális oktatás

A koronavírus-járvány miatt márciusban megszűnt a tantermi oktatás, az online térbe kényszerültek a gyerekek és a tanárok. A tapasztalat azt mutatja, hogy bevált a digitális oktatás és eredményes évet sikerült zárni – ezt már Roma Ádám, a Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola Petőfi Sándor Tagintézményének pedagógusa mondta.

„Mi a Kréta rendszert használtuk, ez az, amit korábban is használt az iskolánk, oda beírjuk a tananyagokat, ott értesítjük a szülőket, hogy ha szeretnénk nekik valamit üzenni, illetve a jegyeket is ott írjuk be. Országos szinten sem volt ez kimondva, hogy hogyan kell kinéznie egy online órának, itt szabad kezet kaptunk. Igyekeztem hetente minél több órát tartani, mert a magyarázat nagyon fontos az iskolában és az online oktatásban is. Nem szabad a gyerekeket magukra hagyni, mert akkor nem lesznek olyan motiváltak, illetve ha csak elolvasnak valamit egy könyvből, akkor azt nem olyan egyszerűen tudják megtanulni, mintha elmagyaráznánk nekik. Kreatívnak kellett lenni a pedagógusoknak” – mondta Roma Ádám, nyíregyházi pedagógus.

Szeptemberi tanévkezdés

Az EMMI azt írta nyilatkozatában, hogy a tantermen kívüli, digitális munkarend tapasztalatait széles körű szakmai együttműködésben elemezték, és számos tapasztalatot már be is építettek. Így például a nemzeti köznevelésről szóló törvény módosításában lehetőséget kaptak az intézmények arra, hogy amennyiben a megfelelő infrastrukturális feltételek teljes körűen rendelkezésre állnak, bizonyos esetekben, digitális úton is végezhessék az oktatást. A most zajló nemzeti konzultációban pedig arról is kikérik az emberek véleményét, támogatják-e, hogy járvány esetén ingyenes legyen az internet az iskolás gyermeket nevelő családoknak, illetve a pedagógusoknak.

Fel kell készülni a digitális oktatásra

„Most egy évet fejeztünk be, szeptembertől, hogy ha úgy adódik, akkor egy teljes kilenc hónaphoz teljesen máshogy kell hozzáállni, még felelősségteljesebben. Én bízom benne, hogy habár sok jó tapasztalatunk van az online oktatással, mégsem azzal kell kezdeni a szeptembert. A gyerekeknek év elején meg kell mutatni és meg kell velük beszélni, hogy mit várok el az év során, hogy ha esetleg októbertől indulna a digitális oktatás, akkor fel legyenek készülve és könnyebben kezeljék a helyzetet. Most nyári szünet van, én is pihenek, de augusztus végétől már kell azzal foglalkozni, hogy talán digitálisan indul majd az év” – folytatta a pedagógus.

Az EMMI tájékoztatása

A pedagógus arról is beszélt, a legnagyobb nehézséget a számonkérés okozta, hogy a gyerekek valódi tudását tudják értékelni. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának tájékoztatása szerint nem rendelnének el minden iskolában tantermen kívüli távoktatást szeptembertől, csak ott, ahol ez járványügyi szempontból feltétlen szükséges.