A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal hagyományos közösségépítő családi napot szervezett a munkatársaik és családtagjaik számára. Az esemény keretében a résztvevők közösen tekinthették meg a Nyíregyházi Állatparkot, erősítve ezzel a hivatal közösségét és családias légkörét. A program célja a kikapcsolódás mellett a csapatkohézió növelése volt.
„A családok jelentik legnagyobb értékeinket, és ha a sikereinket vizsgáljuk, három fő pillérre épülnek. Az egyik mindenképpen a kitartás, a küzdeni tudás és a szorgalom, amely minden kollégánál tapasztalható a kormányhivatalokban. Ezt a munkát szeretnénk önöknek szívből megköszönni” – fogalmazott dr. Szabó Tünde, Nyíregyháza országgyűlési képviselője.
Dr. Szabó Tünde, Nyíregyháza országgyűlési képviselője köszöntőbeszédében méltatta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal dolgozóinak munkáját. A megnyitót a Nyíregyházi Állatpark legújabb látványosságában, a Jégvilág Interaktív Állatbemutatóban tartották, amely Magyarország legnagyobb vidéki állatkerti beruházása. Az állatpark évről évre házigazdája a kormányhivatal családi napjának, erről beszélt a családi nap megálmodója, Román István, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye főispánja.
„A vármegyei kormányhivatal az egyik legnagyobb állami foglalkoztató a megyében, 13 járásban és 17 főosztályon látják el a szakmai feladatokat, legyen szó családtámogatásról, építési ügyekről vagy vidékfejlesztésről. Közel 2300 munkatársunk dolgozik itt, akiknek jelentős része Nyíregyházán, a Nyíregyházi járásban, valamint a megyei hatáskörű főosztályokon tevékenykedik. Nyíregyháza, mint megyeszékhely, kiemelten fontos számunkra, hiszen nem csupán helyszínt ad rendezvényeinknek, hanem sok munkatársunk itt él és innen jár be nap mint nap dolgozni. Nagy öröm számunkra, hogy egy ilyen szép városban végezhetjük munkánkat. Az elmúlt évek során a kormányhivatal is mindent megtett, hogy az ingatlanokat, ahol dolgozunk, korszerűsítsük és modernizáljuk, ezzel is hozzájárulva a városkép szépítéséhez” – mondta el Román István, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye főispánja.
Annak ellenére, hogy esős időjárás fogadta a látogatókat, sokan vettek részt a Nyíregyházi Állatparkban megrendezett családi napon. A kormányhivatal által szervezett esemény rengeteg embert vonzott, hiszen a vármegye minden szegletéből több százan érkeztek, hogy részt vegyenek a közös programokon és együtt töltsék el ezt a napot. A legnagyobb érdeklődés az új attrakció, a Jégvilág iránt mutatkozott, amely lenyűgözte a kicsiket és nagyokat egyaránt.
„Napi szinten folyamatos és szoros munkakapcsolatot ápolunk a különböző osztályokkal, szakigazgatási szervekkel és hivatalokkal. Nem csupán tartjuk a kapcsolatot, hanem bizonyos folyamatok és feladatok egymásra épülnek, legyen szó akár a szociális területről vagy az egészségügyi alapellátásról. Ezeken a területeken különösen erős együttműködésre van szükség. Gyakorlatilag minden nap folyamatosan és szorosan együttműködünk, hiszen a munkánk egymásra épül. Így tehát, ez a mi napunk is, nem csak az ő családi napjuk" – részletezte Jászai Menyhért alpolgármester.
A megnyitó ünnepélyes zárásaként a vármegyei kormányhivatal idén is örökbefogadott egy állatot, ahogy az már hagyománnyá vált. Ezúttal a sivatagi róka családot választották. Román István főispán átvette az örökbefogadást igazoló dokumentumot Gajdos Lászlótól, a Nyíregyházi Állatpark igazgatójától. Ezzel a sivatagi rókák hivatalosan is a kormányhivatal „nagy családjának” tagjaivá váltak.