Civil kezdeményezésre a Jósavárosban szervezték meg a mellrák elleni hagyományos sétát

Magyarországon évente 33 ezer ember hal meg rosszindulatú daganat miatt. Az emlődaganatos betegek közül pedig kétezer nőt, édesanyát veszít el a család, pedig az időben felfedezett elváltozás nagy eséllyel gyógyítható.

Október a mellrák elleni fellépés hónapja. Ezért szervezte meg a nyíregyházi civil szervezet is a szolidaritás rózsaszín szalagja mellett az eseményt. Mi egy ilyen sétának a lényege, mi a célja, fogalmazta meg a kérdést köszöntőjében dr. Bojti István. Nyilván az, hogy felhívja a figyelmet a betegségre, mely sajnos nem lehet súlytalan egy háziorvosi rendelőben.

„Túl nagy súllyal találkozom. Nem fogok tudni most számot mondani, hogy pontosan hány beteg van, de túl sok van. Sajnos a 40 éves korosztályt nagyon érinti ez a betegség, és ők még fiatal anyukák, sok dolguk lenne az életben. Szerencsére a gyógyítással nagyon jó eredményeket, és egyre jobb eredményeket lehet elérni” – nyilatkozta dr. Bojti István.

Dr. Rákóczi Ildikó a megelőzésre hívta fel a figyelmet. A lakossági szűrésre, melyet onkológiai kezelés követ. Egyre okszerűbb és eredményesebb kórházi ellátás.

„Mindenképpen arra szerettük volna irányítani ma a figyelmet, hogy nagyon fontos az emlőszűrés. Felhívni a lakosság figyelmét arra, hogy vegyék igénybe az ingyenes népegészségügyi szűrővizsgálatot” – fogalmazott dr. Rákóczi Ildikó önkormányzati képviselő.

A lakókörzet képviselője büszke arra, hogy ilyen civil összefogás tapasztalható a Jósavárosban. A köszöntők egyike utalt arra, hogy még manapság is tabu a téma, akár szégyen bevallani a daganatos betegséget. A találkozáson és a bátorításon túl a nyilvánosságnak is nagy szerepe lehet az emlőrák mielőbbi diagnosztizálásában, így a gyógyításában. 

Nagy Szabina, a városrész önkormányzati képviselője így nyilatkozott: „Bízom benne, hogy ennek a sétának a hangja az, hogy lépünk az egészségünkért, mind a fiatalokhoz, mind a szépkorúakhoz, mind az idősebbekhez, és a családokhoz is eljut akár preventív jelleggel, akár pedig gyógyító terápiás jelleggel, és akihez elér, az mindig fogja tudni, hogy nincs egyedül, mert mindig van olyan közösség, akire számíthat.”

Jó tudni, hogy a nehéz úton nem kell egyedül végigmenni, vannak segítő szervezetek – folytatta a képviselő. Ahogy az Egészség Hídja – Összefogás a Mellrák Ellen Egyesület közleményében fogalmaz, beszélni kell a másik oldalról, az áttétes mellrákról is. Az évi sok ezer újonnan diagnosztizált beteg tizede a IV-es stádiumban kerül az orvosok elé. Ezért jelölték október 13-át az áttétes mellrák világnapjává, amikor a témában érintettek azt az üzenetet küldik a betegek felé, hogy ez a súlyos kór is kezelhető, és akár évekig is lehet együtt élni vele.

A rendezvény Nyíregyháza MJV Önkormányzata és a Váci Mihály Kulturális Központ szervezésében valósult meg.