CISM – Futás a békéért

136 ország katonáival együtt futottak a nyíregyházi kadétok pénteken reggel, ezzel emlékezve a Nemzetközi Katonai Sporttanács 1948-as megalakulására. Az idei futás a békéről szólt – mint elhangzott, a katonáknak is a legfontosabb a békés környezet –, éppen ezért az összefogás jelmondata a „béke és barátság a sporton keresztül”.

Magyarország 1991-ben csatlakozott a Nemzetközi Katonai Sporttanács, vagyis a CISM rövidítésű kezdeményezéshez. Az esemény fő célja, hogy kihangsúlyozzák a sport jelentőségét a katonai hivatás ellátása során, összehozva a sport iránt elkötelezett hazai és nemzetközi sportszervezeteket, szövetségeket és civil társadalmat a Béke és barátság a sporton keresztül jelmondat égisze alatt.

A katonák számára, számunkra is a legfontosabb a békés környezet” – erről is beszélt a megnyitón Polyák András, a MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred ezredese.

A Magyar Honvédség a futáshoz 2015-ben csatlakozott, azóta pedig minden évben aktív résztvevője a nemzetközi eseménynek. A pénteki futásra 5 Szabolcs megyei intézményből mintegy 100 kadétot vártak a szervezők.