Búcsú Munkácsytól – 33 ezer felett a látogatók száma a nyíregyházi tárlaton

Tulajdonképpen két megnyitót és két meghosszabbított nyitvatartást ért meg e rendkívüli bemutató.

Péntek reggelig 33400 körüli érdeklődőt vonzott a Munkácsy tárlat. S ha ehhez hozzászámítjuk a Seuso kincsek 22 ezer fölötti nézőszámát, nyilvánvaló, hogy rekord évet zárt a 2018-ban 150. születésnapját ünneplő Jósa András Múzeum. Január 6-ig, tehát vasárnap estig nyitva még a látogatók előtt a közgyűjtemény kapuja, és regisztráció nélkül búcsúzhatnak a rajongók a Munkácsy 50 képeitől.

Mióta meghosszabbítottuk a Munkácsy kiállítást, azóta is már több mint 1500-an látogatták a tárlatot. Elsősorban nyugdíjasok érkeztek Nyíregyházáról és a környékről, de elszórtan távolabbi megyékből is jöttek a Munkácsy kiállítást megnézni.

– árulta el a Jósa András Múzeum igazgatója, Dr. Rémiás Tibor.

Oly sokat szóltunk az elmúlt hónapokban e géniuszról, ki a romantikus realizmus stílusában alkotott, már életében is vetélkedtek érte a külföldi gyűjtők, galériák és abszolút kortársa volt Benczúr Gyulának.

Bartók és Kodály XX. századi zsenikoncentrációjának előzményeként tekinthetünk e két Nyíregyházához kötődő festőművészre.

Pákh Imre magángyűjtő, illetve a Magyar Nemzeti Galéria festményei és grafikák utaztak páratlan biztonsági körülmények között a Múzeumok Éjszakája ünnepére Nyíregyházára. Az Ermitázsban vendégeskedő alkotásokkal bővült aztán augusztusban a gyűjtemény. Az angol vörös falakra felszerelték a mérő berendezéseket, hogy folyamatosan ellenőrizzék a klímát és a páratartalmat.

Kertész Fruzsina, a múzeum történésze számtalan vendéget kalauzolt a kiállítótermekben:

Azt sokan tudják, hogy a Munkácsy képek között vannak olyanok, amik különösen különleges elbírálásban kell, hogy részesüljenek, mert bitumen alapú festéket használt Munkácsy. Alapozó festéket és festéket is. Ez a két anyag sokszor nehezen elválasztható egymástól. Különleges vizsgálatokat csináltak még a 90-es évek elején a Nemzeti Galériában ezzel kapcsolatban, és sok mindent szoktak kérdezni erről a látogatók.

A 20-22 fokos klimatizált kiállítótermekben jól esett végignézni a műveket, nem volt ez mindennapi élmény és információ a vendégek számára.

Jó volt itt, vele, együtt élni hónapokig. Aztán érkezik a páncélautó, jönnek a szállítók, mi búcsút intünk, a múzeumban hideg kékre festik a meleg vörös falakat, hogy a Magyar Kultúra Napjára újdonsággal várják a múzeum újabb látogatóit. A Természettudományi Múzeum Jégkorszak című bemutatója érkezik Nyíregyházára, melyhez ismét múzeumpedagógiai és andragógiai foglalkozások, interaktív események kötődnek.

 

Matyasovszki Edit

Fotó: Archív / Kohut Árpád