Bornemisza Péter-különdíjat kapott Szarka Lajos a Város-Kép Nonprofit Kft. fotóriportere
Fotó: Szarka Lajos

2021. március 26-án adták át a Magyarországi Evangélikus Egyház által alapított Bornemisza Péter - Díjat és Írónád díjat.

A díjak az evangélikus egyház témájával foglalkozó világi és egyházi médiában megjelenő alkotásokat díjazza. A Bornemisza Péter – Díjat az idén Farkas Erika, az MTVA munkatársa, a Kossuth Rádió Hely című magazinjának szerkesztője kapta, az Evangélikus Országos Gyűjteményről szóló riportsorozatával. Írónád – díjat pedig Stifner-Kőháti Dorottya, az EISZ rádiós szerkesztő és újságíró érdemelte ki, Isten budafoki bárányai című az Evangélikus Élet magazinban megjelent írásával. Az eredményeket dr. Fabiny Tamás elnök-püspök hirdette ki, online átadó formájában.

A zsűri döntése alapján Bornemisza Péter különdíjat kapott művészeti tevékenységéért Szarka Lajos a nyiregyhaza.hu munkatársa, aki fotósorozatával végigkövette a Nyíregyházi Evangélikus Nagytemplom megújulását. Képei között több olyan riport jellegű alkotás is látható volt, ami a nyíregyházi szélesebb közönség és az országos evangélikus közönség tetszését is elnyerte, hiszen bár épületfotózás volt a cél, olyan pillanatokat is megörökített, amelyek komoly többletjelentéssel bírnak az értő szem számára. Kecskeméti Zsuzsa a díj gondozásával megbízott MEE sajtóbizottsági tag kiemelte, hogy a csodás templomábrázolás mellett ez a többletjelentés hozta meg az elismerést a fotós számára, hiszen az evangélikus közösség felismeri például, hogy nem egy villanyszerelő állítja be az új csillárt, hanem az igazgató lelkészféltő, gondoskodó mozdulataival vizsgálja hogy minden rendben van-e a már csodás felújított környezetben. Az ábrázolás egyszerűsége sokatmondó jelentéssel társul, ezért a különdíj.

Szarka Lajos mellett Bornemisza különdíjas lett Samondai Bence János, aki komolyzenei albumával érdemelte ki az elismerést, Irónád különdíjban Nagy Lászlót, az MTVA evangélikus műsorokért felelős mukatársát részesítették a Jánosy István életművet bemutató hiánypótló műsoráért, és Zászkaliczky Zsuzsannát a CREDO evangélikus folyóirat korábbi felelős szerkesztőjét, tematikus lapszámáért, amiben a romafelzárkóztatás témáját járta körül nagyon széles merítéssel.

A díjakat jövőre is kiírják, a következő jelölési időszakban 2022 január-március között várják majd az addig megjelent evangélikus vonatkozású alkotásokat.