Az elitképzés felé mozdulhat el a felsőoktatás Magyarországon
Az elitképzés felé mozdulhat el a felsőoktatás Magyarországon

A gazdaságvédelmi akciótervet az idei évben a gazdaság-újraindítási akcióterv követi – jelentette be Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara évadnyitóján tartott beszédében. A gazdaság-újraindítási terv áprilistól induló üteméről a kormányfő elmondta, hogy annak középpontban a felsőoktatás áll majd.

A felsőoktatás átalakítása egy olyan célt szolgál, hogy az elitképzés felé tudjunk elmozdulni, ami maga után húzza a gimnáziumokat – hangzott el a Summa című magazinműsor összefoglalójában.

Orbán Viktor beszédében kifejtette: a járvány előtt a magyar gazdaság rekordokat ért el, a koronavírus-járvány okozta válság – bár nem tudta ledönteni a lábáról –, de adott egy nagy gyomrost a gazdaságnak, ezért a tavalyi évben a védekezés volt a gazdaságpolitika középpontjában. A fő cél pedig a munkahelyek megtartása volt, amit sikerült elérni – vonta meg a mérleget a miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara évadnyitó eseményén a munkaerőpiaci adatok alapján.

„Az a tény, hogy decemberben Magyarországon ugyanannyian dolgoztak, tehát 2020 decemberében ugyanannyian dolgoztak Magyarországon, mint egy évvel korábban, a válságot megelőzően, 2019 decemberében, ez önmagában jól mutatja, hogy a védekezés elérte a célját, hiszen a védekezés célja a munkahelyek megtartása volt. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon ma, a válság idején bekövetkezett hullámzás végén ismét elmondhatjuk, hogy több mint 4,5 millió honfitársunk dolgozik” – fogalmazott a kormányfő.

A védekezést a támadás, a gazdaságvédelmet a gazdaság-újraindítási akcióterv követi – tette hozzá Orbán Viktor.

A gazdaság-újraindítási akcióterv három ütemben valósul meg: az első ütem január 1-jétől április 1-jéig, a második április 1-jétől július 1-jéig, a harmadik ütem pedig július elejétől októberig tart majd.

Az első szakaszhoz tartozó, már megindított lépések között a miniszterelnök megemlítette a lakásépítési áfa csökkentését 5 százalékra, a lakásfelújításokhoz nyújtott támogatást, a 13. havi nyugdíj visszaépítésének megkezdését, valamint a 25 év alattiak 2022-től bevezetendő szja-mentességét.
Emellett a kormány a napokban döntött egy új hitelkonstrukció bevezetéséről is, amely a bajba került kis- és középvállalkozásoknak (kkv-k) kínál tíz évre 10 millió forint erejéig kamatmentes kölcsönt.

„A kkv-szektor jelentős támogatásban fog részesülni a kormánytól. Ennek az az oka, ahogy a miniszterelnök is utalt rá, a munka jelenti a kilábalás lehetőségét a gazdasági nehézségekből. És Magyarország továbbra is azon az úton kell hogy haladjon, hogy minden embernek munkát és lehetőséget kell teremteni, aki szeretne dolgozni, és ennek az egyik legnagyobb részét pont a magyar kis- és középvállalkozások teszik ki” – mondta Palóc André, a Századvég elemzője.

A gazdaság-újraindítási terv második, áprilistól induló üteméről Orbán Viktor kifejtette, hogy annak középpontjában a felsőoktatás áll majd. Erre a célra Varga Mihály pénzügyminiszter 1500 milliárd forintos fejlesztést irányzott elő.

„Magyarországon a felsőoktatás nagyon le volt maradva. A szocializmusban elitképzés zajlott, majd a rendszerváltás után áttértünk a tömegképzésre, aminek semmi eredménye nem volt. Nagyon sok volt a fölöslegesen egyetemre, főiskolára járó ember, miközben szakmunkásból hiány alakult ki. Tehát a felsőoktatás átalakítása egy olyan célt szolgál, hogy az elitképzés felé tudjunk elmozdulni, ami maga után húzza a gimnáziumokat, illetve a szakiskolákat és az általános képzettségi szintet Magyarországon” – értékelt Kiszelly István politológus.

Ezt a célt szolgálja az is, hogy egyes egyetemeket alapítványi fenntartás alá helyeznek. Kiszelly Zoltán szerint ezzel egy versenyképes, nyugaton bevált modellt honosít meg a kabinet.

A gazdaság újraindításának harmadik üteme, a nagy fejlesztések időszaka júliusban indul. Ebben alapvetően a zöldenergiára, a körforgásos gazdaság létrehozására és a gazdaság teljes digitalizálására építenek majd – ismertette beszédében a miniszterelnök.

A kormányfő jelezte, hogy február közepén ismét indítanak egy nemzeti konzultációt – online formában – a nyitás kérdéseiről.

hirado.hu