Nagy segítség a kistelepüléseknek a Magyar Falu Program
Nagy segítség a kistelepüléseknek a Magyar Falu Program

Önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok fejlesztésére is pályázhatnak hétfőtől a kistelepülések a Magyar Falu Programban – hívta fel a figyelmet a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Gyopáros Alpár hozzátette: a pályázat által 20 milliárd forintból valósulhat meg orvosi rendelők, óvodák, közösségi terek, művelődési házak, szolgálati lakások és többfunkciós faluházak fejlesztése és kialakítása.

Jelezte, hogy ezzel párhuzamosan közösségszervezők teljes bértámogatására, illetve közösségi terek működtetésére és közösségi tevékenységek lebonyolításához szükséges eszközök beszerzésére is nyílik pályázati lehetőség.

Hangsúlyozta: az idén a kedvezményezettek körébe belépnek a kisbolttulajdonosok is.

A 2000 főnél kevesebb lakossal rendelkező települések kisboltjainak megmentésére és új boltok nyitásának támogatására 45 milliárd forintot különítettek el a programban.

Elmondta, hogy a Magyar Falu Program eddig kizárólag hazai költségvetési forrásokból gazdálkodott. A program forrásait emelkedő tendencia jellemzi, a költségvetése 2019-ben 150 milliárd, tavaly pedig 210 milliárd forint volt. Ez az idén várhatóan meghaladja a 250 milliárd forintot – tudatta Gyopáros Alpár.

Emlékeztetett: a program az ötezer lakosnál kevesebbel rendelkező 2900 magyar települést célozza. Ebből 2500 településen csökkent, a többi településen stagnált vagy minimálisan növekedett a lakosság a program indulása előtti tíz-tizenöt évben. Az elmúlt két évben azonban 900 településen növekedésnek indult a népességszám.

„Az elköltözést fontolgatóknak eltérő problémáik vannak, ezekre megfelelő válaszokat adva jött létre ez a rendkívül összetett program”

– fogalmazott a kormánybiztos.

hirado.hu