– Mikor kezdtél érdeklődni a képzőművészetek iránt?

– Az óvodában kezdődött, már akkor sem voltam olyan, mint a többi gyerek... (mosolyog) Amíg ők játszottak, én rajzoltam. Szerettem egyedül lenni és ez azóta sem változott. Amikor megkérdezték, hogy mi leszek, ha nagy leszek, általában azt válaszoltam, hogy festőművész. Akkor még kinevettek, nem érezték komolynak a tervet. Aztán ahogy teltek-múltak az évek, egyre inkább elérhetővé vált ez az álom, általános iskolásként beiratkoztam az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézménybe és onnantól kezdve nem volt megállás.

AKRIL, OLAJ, PASZTELL ÉS TÁRSAIK

– Milyen alkotási technikák tartoznak a kedvenceid közé?

– Sok technikát kedvelek, szívesen próbálok ki új dolgokat. Idén megismerkedtem az olajfestékkel, teljesen más, mint az akril, amit eddig használtam... Imádom! (nevet) Szeretek vele alapozatlan farostra festeni. Aztán ott van a tus, a pasztell, a pittkréta és az akvarell. A pittkréta és a tus használata is a festés illúzióját adja.

SZÉKHELYI EDITH MINDENBEN SEGÍTI

– Vannak a környezetedben számodra inspiráló művészek?

– Székhelyi Edith tanárnőm az, aki nagy hatással van rám. Néha megfogja a kezemet, mond egy szót, egy mondatot... Néha pedig elenged. Mellettem áll, mikor sikerül és akkor is, amikor bedöglik, semmi sem jó, fáradt vagyok, szétesik az ecset, elfogy a festék, leesik a kép munka közben, vagy beteg lett a modell. Ő tudja, hogy mi van egy-egy kép mögött. Ezt persze nem úgy kell érteni, hogy minden ecsetvonásért vért izzadok. Inkább az ellenkezője... Általában fogalmam sincs, hogy mit csinálok. (nevet)

SZÍVBŐL FEST

– A Pályázati kiállításon első helyezést értél el. Mesélj az ide készített munkádról!

– A Paprikás csendélet akrillal készült farostra. Iskolakezdés környékén kezdtem neki, tele volt örömmel és boldogsággal a készítés folyamata. Újra műterem, újra állvány, újra Edith néni, és festhetünk. Nagyon szeretem ezt a képet és úgy néz ki, mások is. Amikor a kiállítótérben megláttam... Elállt a szavam. A szemben lévő ablakból áradt rá a fény, a kép pedig olyan tüzesen ragyogott, mint még soha. Meglepődtem, hogy milyen erő van benne. Életre keltek a színek.

NEM REMÉLTE, HOGY NYERHET

– Milyen érzés volt az elismerés?

– Eszembe sem jutott, hogy tizenhét éves kölyökként is lehetek díjazott. Szakmáról mentünk át, én meg kezet se mostam. A festék rászáradt, már nem is fog, gondoltam. (nevet) Amúgy sem kell kimennem. És mégis kihívtak. A hangversenyteremben mindenki engem nézett, én meg csak remegtem és azt sem tudtam hol vagyok. Ez az eredmény megerősített bennem mindent a festészettel kapcsolatban. Legalábbis annyit biztosan, hogy jól tudom, melyik végén kell fogni az ecsetet. (nevet)

KÜLÖNLEGES AKT KÉSZÜL

– Van most készülőfélben lévő alkotásod?

– Mindig festek valamit... Vagy rajzolgatok a vázlatfüzetembe. Amire most nagyon koncentrálok, az egy tanulmánynak nevezett akt, farostra olajjal. Az ablak előtt egy festőszéken ül a modellünk, ellenfényben. Az ablaktól lesz érdekes a kép, nagyon különlegesen árad be a fény, elöl pedig elsötétül a figura. És ott van még a kinti és benti világ egy képen belül. Nem véletlenül választottuk ezt a beállítást. Nagyon izgalmas...

Farkas Fanni