Az 1870-es évek elejének időjárását bőséges csapadék jellemezte. A Nyírség tavai megteltek, a talajvíz megemelkedett, sok bosszúságot okozva ezzel a gaz­dál­ko­dók­nak. A mezőgazdaság szem­pontjából elodázhatatlanná vált a Nyírvíz lecsapolása, amivel egyúttal új területeket is igyekeztek művelés alá vonni. Az összegyűlő vizek elvezetésére csatornák építésére volt szükség. Elsősorban ennek az összehangolt munkának a levezénylésére alakult meg a Nyírvíz Szabályozó Társulat.

Előbb egy ideiglenes választmány alakult 1876-ban, amely megbízta Sze­szich Lajos mérnököt, hogy állítsa össze az érdekelt tulajdonosok névjegyzékét és végezze el az árterületek kimutatását. Ezek megtörténte után Beöthy Lajos kormánybiztossá kinevezett Heves vármegyei főispán, 1879. március 12-re összehívta a társulat alakuló közgyűlését Nyíregyhá­zára. A közgyűlésen a nyíri birtokosság többsége indítványozta, hogy „a nyírvizekkel borított és a vizek kiöntésének alá­vetett földterületek birtokosai, azon célból, hogy a nyírvizek e károsításának kitett földjeiket ármente­sítsék”, társulattá alakuljanak. A közgyűlés elnökké választotta Mailáth György országbírót, aki egy hónappal később egyéb elfoglaltságai miatt lemondott és helyét Károlyi Tibor foglalta el. Jármy Ödönt alelnökké, Szeszich Lajost pedig a társulat mérnökévé választották, amelynek 25 választmányi tagja is lett.

A társulat a hozzá tartozó 56 nyírségi településen csatornákat építtetett ki, amelyek a délről észak felé lejtő völgyeken keresztül a főgyűjtő Lónyay-csatornába vezették a vizet. Később gondoskodtak ezeknek a csatornáknak a karbantartásáról is. Impozáns, modern palotával ajándékozták meg 1914-ben a várost, amelynek kupoláján a társulat címerállata, a rétisas díszelgett. Az alapítás 50. évfordulóján, 1929-ben büszkén tekintettek vissza az elmúlt időszakra, amikor több ezer holdat tettek termővé. Ebből az alkalomból leplezték le palotájukban az alapítók emlékét őrző táblát, amely ma a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Történeti Gyűjteményben található.