A Jósa András Kórház tudós gyógyító osztályvezető főorvosainak 2001-ben leleplezett emléktábláján felfedezhető dr. Lórencz Gyula arcképe is. A Tóth Sándor által készített érmén egy „nemes, áldásos, munkás” életű ember portréja látható, aki 175 évvel ezelőtt, 1846. október 6-án született a felvidéki Eperjesen. Orvosdoktori oklevelét 1872-ben szerezte Pesten. A következő évtől a vármegyei fenntartású nagykállói szükségkórházban dr. Jósa András alorvosa lett, ők ketten látták el a betegeket.

Jósát 1884-ben vármegyei főorvosnak nevezték ki, helyére dr. Kállay Rudolf érkezett a nagykállói kórházba, amelynek 1887-tõl igazgató főorvosa lett. Kállay és Lórencz szakmai pályafutása innentől kezdve életük végéig összefonódott. Egy kórházi betegforgalmi jelentés mindkettőjüket „orvos és sebésztudor, szülész és szemész” titulussal ruházta fel. A munkamegosztásuk szerint a sebészeti esetek inkább Kállay, míg a belgyógyászatiak Lórencz kezébe kerültek. 1899-ben együtt érkeztek Nyíregyhá­zára, hogy az akkor megnyíló Erzsébet közkórházban Kállay igazgató legyen, Lórencz pedig osztályos orvosként, majd főorvosként tevékenykedjen. 1910-ben külön belgyógyászati és sebészeti osztályt létesítettek a kórházban. Az előbbi élére dr. Lórencz Gyula főorvost állították. Akkoriban az osztályához tartozott a heveny fertőző, bőr és bujakóros, illetve tuberkulotikus részleg is. 1913. augusztus 30-án helyettes igazgató főorvosnak nevezték ki. Munkájának elismeréseként a Ferenc József-rend lovagjává választották.

A főorvos hosszas szenvedés után, 1915. április 4-én hunyt el. Nekrológjában megfogalmazták, hogy munkássága során „arra törekedett, hogy fáradhatatlan szorgalmát, nagy tudását és szakértelmét s kiváló tehetségét a szenvedő embertársai javára gyümölcsöztesse. Hogy másokat segítsen, másokat gyógyítson, mások számára találja meg azokat a módokat és eszközöket, melyek az emberi élet legféltettebb kincsének, az egészségnek megőrzésére vagy visszaszerzésére alkalmasak."

(Szerző: Ilyés Gábor helytörténész, www.emlekjelek.hu)