Amiről az utcák mesélnek... - Békét, szeretetet hirdetett egy emberöltőn át
Amiről az utcák mesélnek... - Békét, szeretetet hirdetett egy emberöltőn át

A nyíregyházi evangélikus gyülekezet kiváló lelkészeinek sorában ott tündököl Paulik János neve is, aki 155 évvel ezelőtt, 1866. június 21-én született a felvidéki Ipolyszelén. Rimaszombaton és Selmecbányán végezte a gimnáziumi, Eperjesen pedig a teológiai tanulmányait, 1889-ben avatták lelkésszé. Aszódon segédlelkészkedett, majd 1891-tõl Budapesten, a Deák téri evangélikus gyülekezetnek lett a hitoktató lelkésze. A nyíregyházi gyülekezet 1900-ban választotta meg, Geduly Henriknek lett a lelkésztársa.

Az őt különböző évfordulók alkalmából köszöntők, majd a koporsója mellett a búcsúztatók az elsők között emelték ki életútjából a szónoki tehetségét, amellyel igehirdetéseit, alkalmi beszédeit előadta, s amelyeket a más vallásúak is szívesen hallgattak. Geduly műremekeknek nevezte azokat. Kiemelik továbbá, hogy „ezrek és ezrek lelkéhez, szívéhez volt hozzáforrva”. Amikor 1929 októberében lelkészi szolgálatának 40 éves jubileumát ünnepelték, akkor dr. Kállay Miklós főispán a címben olvasható mondattal foglalta össze életútját. Születésének 70. évfordulóján Szohor Pál polgármester a „békesség városának” nevezte Nyíregyházát, amelyet az egyházak lelkészei tartanak fenn, köztük Paulik János is.

Lelkészi munkásságát harmonikusan egészítette ki irodalmi tevékenysége. 1895-tõl 1900-ig szerkesztette az Evangélikus Családi Lapokat. Több mint harminc dolgozata, tanulmánya jelent meg. Egyházi és hazafias beszédeinek gyűjteményét „Isten felé” címmel jelentette meg 1929-ben. Ennek előszavában fogalmazta meg: „Legboldogabb óráim közé sorolom azokat az órákat, amelyeket a szószéken töltöttem el”.

Közegyházi ügyek intézésében is tevékeny részt vállalt. Többek között 1918 és 1933 között elnöke volt a Magyar Evangélikus Lelkészegyesületnek és sokat köszönhet neki az egyházi énekügy is. Egész lényét az éneknek, a zenének a szeretete hatotta át. 1937-ben a kormányzó érdemei elismeréseképpen kormányfőtanácsosi címmel tüntette ki. 1939. február 3-án hunyt el, sírja az Északi temetőben található.

 

(Szerző: Ilyés Gábor helytörténész, www.emlekjelek.hu)