Az első adatok a tégla- és cserépgyártásra vonatkozóan 1832-bõl származnak, amikor a város az addig házilag üzemeltetett „cserépintézetét” tíz évre bérbe adta Fitkonidesz Mátyásnak.

Fényes Elek 1851-ben megjelent „geog­ráphiai szótárában” a város „gyárai” sorában elsőként említi a cserépgyárat. A leírás szerint évente 300 ezer cserép készül, mivel azonban a határban nincs „egészen alkalmatos föld”, ezért azt a Tiszából nyert agyaggal kell vegyíteni. A cserépnek ezre helyieknek 20, a vidékieknek 26 váltóforintba került. Fényes azt is rögzítette, hogy „eddig 2 templom, 3 paplak, a városháza, és még legalább 100 nagyobb, kisebb épületek már csereppel fedvék”.

Egy hirdetmény 1868-ból arról tanúskodik, hogy a város a házi kezelése alatt lévő cserép- és téglagyárát szeretné „eddiginél előnyösebb és nagyobb mérvű termelés elérése érdekéből új rendezés” alá venni, ezért a cserép- és téglamesteri állásra pályázatot írt ki. Ugyanebben az évben arról folyt a vita, hogy a gyár házi kezelésben maradjon, vagy bérletbe adják ki. Visszatérő kérdés ez, mert 1870-ben úgy döntenek, hogy a város folytatja az üzemeltetését, jövőre azonban bérbe adják.

Egy téglagyártási szerződés őrzi annak emlékét, hogy a városháza emeletre bővítése során, 1871–72-ben olasz téglavetők is közreműködtek. Közülük maradt itt Toletti Domokos, akit a város téglamesterként alkalmazott. 1887-ben azonban számadási vita kerekedett a két fél között, így a város újabb három évre már Barzó Mihálynak és Vojtovits Bertalannak adta bérbe a téglagyártást.

Amikor 1890-ben a huszárlaktanya építésébe kezdtek, a szegedi Jiraszek és Krausz cég helyben oldotta meg az építkezéshez szükséges téglák készítését: az Eletó közelében, mintegy hat hold területen állították fel az égetéshez szükséges kemencéket. Az építkezések befejeztével, 1892-ben Führer Zsigmond helyi vállalkozó vette meg a téglagyárat, amelyet õ, majd örökösei üzemben is tartottak 1919-ig. Ekkor megvételre kínálták a még ki nem égetett nyerstéglát, az elöregedett körkemencét, a szárítószínt és a gyárkéményt is.

(Szerző: Ilyés Gábor helytörténész, www.emlekjelek.hu)