Amiről az utcák mesélnek... - A Hárs vendéglő történetéből

Amiről az utcák mesélnek... - A Hárs vendéglő történetéből
Amiről az utcák mesélnek... - A Hárs vendéglő történetéből

A Korona szálló 1895-ös megnyitása előtt városunkban kisebb hotelek, nagyvendéglők álltak a vendéglátás szolgálatában. Ezek sorában ott van a Hárshoz címzett szálloda és vendéglő is.

Korabeli utcaelnevezésekkel élve a Pazonyi (ma Dózsa György) utca 13. sz. alatti egykori épületről van szó, amelynek kapuja a hajdani Véső utca 1. szám alatt nyílt. Ez a meglehetősen lejtős kis utcácska kötötte össze a Pazonyi utcát a Zöldség (korábban Nád Piacz, Selyem, Lenin, ma Szabadság) térrel. Ez a telek egykoron a Bodnár család tulajdonát képezte. A család férfitagjai előbb városi köztisztviselőként dolgoztak, majd ügyvédként praktizáltak. Az 1840-es években épült házukat később bérbe adták, valószínűleg a közeli piac meg­nö­vekedett forgalma, zajossága miatt, és a Körte utcára költöztek. A főépületet egy kocsmáros vette bérbe, a Pazonyi utcára néző egykori cselédlakásokat pedig szállodai szobákká alakították át és folyamatosan bővítették. Az épületet a déli szomszédtól egy szép hársfasor választotta el, ez ihlette meg az első bérlőket a vendéglő névadásakor.

A „Hárs” a társasági élet egyik fontos színterévé lépett elő. Gyakran biztosított helyszínt közvacsoráknak, különböző társas összejöveteleknek, farsangi táncos estélyeknek, banketteknek, ünnepi eseményeket követő díszvacsoráknak, dalestélyeknek. A tűzoltók is termeiben farsangoltak 1885-ben, miközben „kedélyesen öntözgették azt a nedvet, amelytől még jobban ég és lángol a lélek, szív és vér – a nyíri vinkót”. Többször elismerő sorok jelentek meg a Nyírvidék lapjain a vendéglátás színvonaláról. Arról meg nem a kocsmáros tehetett, hogy 1891-ben az orosi „népzenekar” repertoárja részeként előadta a Gotterhaltét is, megbotránkoztatva ezzel a szépszámú közönséget.

A Korona szálló megnyitását követően egyre sűrűbben váltakoztak e méltán nevezetes vendéglő bérlői. Nevén is változtattak, már Zrínyihez címezték, de ez sem segített. Az épület az első világháború végén városi tulajdonba került és már egészen más célokat szolgált...

 

(Szerző: Ilyés Gábor helytörténész, www.emlekjelek.hu)