– Egressy Zoltán Idősutazás című darabját rendezte a Krúdy Kamarában. Milyen volt a találkozás ezzel a színdarabbal?

– A Móricz Zsigmond Színház felkért, hogy rendezzek a kamaraszínházban, és ezt a darabot ajánlották. Többszöri elolvasás után úgy döntöttem: ez lesz az, amit rendezek. Ez egy nagyon kedves, álomszerű „őrület”, amelyből egy hasonló előadást próbáltunk varázsolni. A leginkább az tetszett benne, hogy túl a rendező munkáján, jó néhány színésznek is örömöt okozott az, hogy eljátszhatja a fiatalkori saját magát, aztán az időskorit is. Emlékeim szerint, amikor a színész diplomámat megszereztem, én is imádtam ilyeneket játszani. Azt hiszem, a játékossága volt az, ami miatt mindenképpen Egressy Zoltán darabja mellett döntöttem.

– Ebben a darabban egy idős úr időgépet fabrikál, ami hirtelen elindul, és a múltba repíti. Milyen ez az időutazás?

– A történet főszereplője egy öreg házaspár. Hatvan év után egyszer csak, egy véletlen folytán kiderül, hogy a feleség megcsalta a férjet. Lehet, hogy akkor még nem is voltak férj és feleség, a kapcsolatuk elején lehettek, bár ez konkrétan nincs leírva a darabban, de a történet szempontjából nem is érdekes. Az viszont igen, hogy ez az „őrület” és a csillagok állása végül beindítja az időgépet, amellyel Pali bácsi vissza tud menni az 50-es évek elejére, arra a napra, amikor a nő megcsalja. „Visszautazik”, mert tanúja akar lenni a történteknek. Ez a nap éppen Rákosi Mátyás 60. születésnapja. A történelemkönyvekből ismerjük, hogy akkoriban az egész országnak erre a születésnapra kellett készülnie, ennek a darabnak a szereplői is izgatottan készülődnek, ajándékokkal, szőttesekkel, pásztorbotokkal. Erre az eseményre érkezik meg Pali bácsi, hogy megakadályozza, hogy megcsalják. Sikerül is neki, ezzel viszont bonyolódik a történet. Mert amikor visszakerül a jelenbe, egy egészen más, alternatív jelen varázsolódik a szeme elé, és kiderül, hogy ebben a jelenben nincs gyereke. Pedig épp a fiú esküvőjére készültek azon a napon, amikor kiderült ez az „őrület”. S akkor Pali bácsi megpróbálja úgy bonyolítani az eseményeket, hogy minden a helyére kerüljön.

– Akár a történelmi eseményeket nézzük, akár a házaspár személyes történetét, mennyire fájdalmas vájkálni a múltban?

– Nem hiszem, hogy ez a darab arra hivatott, hogy a fájdalmas múltban vájkáljunk. Mi, magyarok egyébként is hajlamosak vagyunk a romantikus történelmi szemléletre, és mi is megpróbálunk olyan képeket mutatni a színpadon, amelyek inkább egy nosztalgikus hangulatot árasztanak, mint a nyomasztó, sötét kommunizmust. Ma már erre is másképpen tekintünk, sőt, hallottam én már egy-két generációtól, hogy „azok a szép 50-es, 60-as, 70-es évek”. Mi mindenképpen megpróbáljuk a korszaknak azt az oldalát megmutatni, ami humorral átitatott, kedves és nosztalgikus.

– Éppen ez jutott eszembe, hogy akkor ennek az időutazásnak lehet egy komikus oldala is.

– Igen. Én úgy gondolom, hogy ez mindenképpen az. Komikus.

– Az előadásnak van egy igen látványos kelléke: az időgép.

– Igyekeztünk látványossá tenni az előadást, már amennyire egy kamaraszínházban forgószínpad nélkül látványt lehet teremteni. Mindent megpróbáltunk Horesnyi Balázs és Véber Tímea tervezőkkel. Szerintem az időgépünk fantasztikusra sikeredett, pont úgy néz ki, mint ahogyan azt Magyarországon egy 80 éves Pali bácsi elképzeli, hogy milyen is lehet egy időgép. Az előadásban egyébként két tér van: a Pali bácsi műhelye, illetve a Rákosi születésnapi ünnepségének helyet adó művelődési ház. Nálunk ez egy stilizált művelődési ház, ahol, ha jól számoltam, 95 darab kis Rákosi Mátyás szobor van.

– Az előadásról azt is olvashatjuk, hogy ez egy retro időutazás.

– Valójában minden időutazás retro. Nem is tudom, hogy a retro szót mire használjuk, de ha az ember vissza tudna menni az 50-es évekbe egy-másfél órára, lehet, hogy minden pillanatát retronak nevezné. Én magam még nem is gondolkodtam azon, hogy ha visszamehetnék az időben, mit néznék meg, de biztosan nem a Rákosi születésnapjára lennék kíváncsi. De a mi előadásunk most erről szól, ebből próbáltunk meg valami szellemeset kihozni.

– Milyen volt a próbafolyamat? Volt, hogy elkapta a színészeket némi nosztalgia, emlékeztek, bosszankodtak, vagy éppen mosolyogtak a múlton?

– Azt hiszem, volt ilyen is, olyan is. Amikor felcsendül egy olyan dal, hogy „A párttal, a néppel egy az utunk...”, akkor kiütköznek a generációs különbségek. Van egy generáció, amelynek a korrepetitorral meg kell tanulnia a dalt, és van, aki egyszerűen emlékszik rá. Volt olyan is, aki tudott az emlékeiből építkezni, mert az 50-es években volt gyerek, és amikor egy-egy kérdés felmerült, érdekes dolgokat tudott mesélni.

– Cél az, hogy a közönség emlékezzen? Vagy csak egyszerűen szórakozzon?

– Szerintem egyszerűen csak szórakozzon. A történethez nem lehet másképp hozzáállni. Elég „mórickás” az, hogy Magyarországon valaki egy időgéppel utazik. Úgyhogy remélem, az előadás egy felhőtlen szórakozás a közönségnek.

F. A.