– Szép emlék számomra az Ivo Krobot rendezte mű bemutatása a Pécsi Országos Színházi Találkozón – idézte vissza a 2016-os eseményeket a Jászai Mari-díjas művész.

– Tud persze nagyon fárasztó is lenni egy ilyen vendégjáték, például a Kétfejű fenevaddal mi is „megküzdöttünk”. Egy nap alatt kétszer láthatták a nézõk a háromórás előadást, amit megelőzött egy ugyanolyan hosszúságú „lejárópróba”, rettenetes hőség közepette. A Túl zajos magány nagyszínpadi előadás, amit két egymást követő napon láthatott a közönség, így aztán ezzel kapcsolatban csak kellemes élményeim vannak. Idén a versenyprogramba a Mohácsi János rendezte Illatszertárt válogatták be, amit nagyon szeretünk. Világsikert aratott művében hétköznapi emberek sorsát, érzéseit mutatja be László Miklós. Hammerschmidtet, az üzlet tulajdonosát játszom, aki az ötvenes éveiben jár. A mű elején még határozott, potens férfi, de két hét alatt, az előadás végére beteg vénember lesz belőle. Én vele egyidős vagyok, s magam is kezdem érezni az idő múlását... Hammerschmidt a mű harmadik felvonásában visszamegy a feleségéhez, s azt mondja: „Ötven és a halál között az ember örüljön, ha alkalma van rá, hogy megbocsásson.”

Ma este király lesz

Horváth László Attila a pályán eltöltött 36 éve alatt számtalan szerepet játszott. Ezek memorizálása óriási feladat. Reggel hét óra után tudja leginkább tanulni a szövegeit. A próbák alatt is rögzül benne sok minden, de nagyon pontosan visszaadni a szerzõ által leírtakat, magányos tanulás eredményeként lehet. Ha este elõadása lesz, például király a Don Carlosban, akkor délután alszik egy kicsit. Fél 6-kor indul el a Bujtosi-tó mellett lévő otthonukból a színházba, ahol egy kis beszédtechnikai gyakorlatot végez, hogy „beinduljon a szája is”. Majd felveszi a jelmezét, elmegy a fodrásztárba. Ha hosszú ideig nem játszották a mûvet, mint most három hétig az Illatszertárt, akkor délelõtt tartanak egy „lejárópróbát”, hogy visszajöjjön a szöveg és a mozgás is. Bár előfordul, hogy a feleségével, Horváth Réka színésznővel azonos elõadásban játszanak, például a Don Carlosban, de nem szokták otthon „összemondani” a szövegüket. Nagyon élvezik, hogy ilyenkor együtt mennek be a színházba, majd jönnek haza. Ez egy közös program így, s nem kell egyedül várni a másikat.

Fülöp nem despota

– Nagyon szeretem a Don Carlos címû drámát, amelyikben a spanyol Fülöp királyt játszom – meséli nagy elánnal. – Az opera a kedvenceim közé tartozik, s láttam prózai elõadásban is Schiller művét. Vártam már ezt a szerepet, ami igen komoly próbatétel egy színész számára. Nem despotának látom őt, hanem nagy kaliberű embernek. Nem gonoszságból sújt le keményen a flandriai lázadásra, hanem azért, mert bármi áron meg akarja akadályozni a protestantizmus terjedését. Don Carlos a valóságban elmebeteg, kezelhetetlen ember volt, aki az Escorial pincéjében, börtönben halt meg. Schiller ebből egy romantikus történetet írt, amelyik szerint Fülöp elvette feleségül a fia menyasszonyát. Ugyancsak az írói képzelet szüleménye a szabadságeszméért küzdő Posa márki. A mű azonban nagyszerű, a téma közel áll hozzám, amiben egyaránt megtalálható a hit, a hazaszeretet, az emberi tartás, a becsület, a szerelem, vagyis mindaz, amit én nagyon nagyra tartok.

(Szerző: Sz. Kántor Éva)

Kép: Horváth László Attila a Don Carlosban

(Fotó: Trifonov Éva)