Adománygyűjtés – Rászoruló gyerekek és kárpátaljai intézmények a célcsoportok között

Rászoruló gyerekeknek, illetve kárpátaljai intézményeknek gyűjt adományokat a Hierotheosz Egyesület, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség és a Nyíregyházi Egyházmegye. A görögkatolikus intézmények évek óta részesei a karitatív felhívásnak, idén a szomszédban dúló háború miatt döntöttek úgy, hogy a határon túlra is szeretnének adományokat küldeni.

Tavaly decemberben a Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásában működő tanodák gyermekei kaptak ajándékokat karácsony előtt néhány nappal. Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség fiataljai fogtak össze akkor a jó cél érdekében, hiszen az itt tanuló gyerekek korábban talán még soha nem kaptak ilyen értékes játékokat.

Adománygyűjtés kettős céllal

Hasonló karitatív akciót hirdet erre az évre is a Hierotheosz Egyesület, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség és a Nyíregyházi Egyházmegye. Az adományokat most is görögkatolikus intézményekbe juttatják el decemberben, viszont most bővítették a felhívást. A szomszédban dúló háború miatt jelentős a belső vándorlás is Ukrajnában, így Kárpátalján is nagy szükség van a segítségre és az adományokra.

Három intézmény

A másik célcsoport ennek az adománygyűjtésnek három kiválasztott kárpátaljai közösség: egyrészt a Szent Gellért Katolikus Gimnázium és az ezzel szervesen együttműködő Ungvári ingyen-konyha, amelyet a Római Katolikus Egyházmegye működtet és a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye magyar egyházközségeinek fiataljai, akik a több mint húsz parókia környékén élnek és sokkal nehezebb karácsonyuk lesz. Egy háború sújtotta országban nehéz a karácsony, ezt szeretnénk ezt nekik szebbé tenni. Erre fogunk gyűjteni” – mondta Kiss András, a Hierotheosz Egyesület főtitkára.

A három intézménynek olyan tárgyi eszközökre van szüksége, amelyekkel fűtésüket és ellátásukat tudják megoldani a téli időszakban, a gyerekek számára pedig édességet, karácsonyi ajándékokat gyűjtenek.

Szebbé tehetjük az ünnepeket

A Nyíregyházi Egyházmegye egy nagy szociális hálózatot tart fenn és működtet, aminek természetesen az a célja, hogy akik ránk vannak bízva, akik az ellátottaink között vannak, az ő életüket minél könnyebbé, minél harmonikusabbá tegyük. Az ellátottaink közül különösen is szem előtt vannak a gyermekek, hiszen egy nagy gyermekvédelmi hálózatot tartunk fenn. Ha ezeknek a gyerekeknek csak egy kicsit szebbé és könnyebbé tudjuk tenni a karácsonyát, akkor én úgy gondolom, hogy valami óriási célt tűzünk ki magunk elé és valami nagyon jót tudunk tenni” – tette hozzá dr. Papp Tibor, a Nyíregyházi Egyházmegye főhelynöke.

Várják a felajánlásokat

Várják a tárgyi adományokat, illetve a pénzügyi felajánlásokat is, a gyűjtés pedig majd december 9-én zárul. Az adományokat a Hierotheosz Egyesület irodájába, a Mártírok tere 9. szám alatt, illetve a Nyíregyházi Egyházmegye Karitásza címén, az István utcán 3. szám alatt tudják leadni. Az karitatív tevékenységek kiemelt időszaka az év vége, de fontos, hogy az önzetlenségre és a segítségre egész évben szükség van.