„A vonzás törvénye és az inspiráció a legfontosabb!” Interjú Czakó Erikával
„A vonzás törvénye és az inspiráció a legfontosabb!” Interjú Czakó Erikával
„A vonzás törvénye és az inspiráció a legfontosabb!” Interjú Czakó Erikával
„A vonzás törvénye és az inspiráció a legfontosabb!” Interjú Czakó Erikával

„Találkozzunk 2 percre!” című rovatunkban érdekes, ismert és elismert embereket, formációkat mutatunk be, valamennyien nyíregyházi kötődésűek!

 

Czakó Erika kiváló tanár – az egyéni fejlesztésben és a kamarazenei nevelésben is élen jár. Várólistás gitártanár, sokan szeretnék, ha gyermekük nála tanulna, fejlődne. Jelenleg három helyen is dolgozik: a Vikár Sándor Zeneiskolában, a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnáziumban és a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.

Czakó Erika több kitüntetéses diplomával rendelkező, szakvizsgázott tanár.  Megalapítója a zeneiskolai Kelet-Magyarországi Gitárversenynek, valamint a Művészeti Szakgimnáziumban szervezett Országos Ifjúsági Gitárversenyek.

Számomra az egyik legfontosabb az inspiráció mellett a vonzás törvénye! Tapasztalom és vallom, hogy a tehetség megtalálja a tehetséget. Nekem soha nem kellett ’tehetséget kutatnom’, hiszen a tálentumok valahogy mindig eljutottak hozzám, egyszerűen egymásra találtunk.

Kiemelkedő, sokrétű munkája diákjai számos országos és nemzetközi díjaival is mérhető. Lelkes, hiteles közvetítője a pedagógus pályának, rendszeres résztvevője megyénk és országunk kulturális rendezvényeinek.

Szakmai tudását országszerte és nemzetközi szinten is elismerik, ezt jelzi a számos felkérés fesztiválokra és versenybizottsági munkákra. Zsűrizett már többek között az Oktatási Hivatal által kiírt megmérettetéseken, nemzetközi fesztiválokon és találkozókon. Sikeres munkája példaértékű, több kitüntetéssel is jutalmazták már Erikát. Idén májusban például Nyíregyházán vette át az Oktató-Nevelő Munkáért Vietórisz József-díjat.

Növendékeim kivétel nélkül, sikeresen felvételiznek az ország legjobb zeneművészeti egyetemeire. Tanulóim negyedik éve az Eötvös Zenei Alapítvány támogatottjai, az alapítvány által biztosított (több millió forintos) mestergitárokon játszanak. Eddig jóval több, mint 100 szóló gitárkoncertet adtak megye- és országszerte a diákjaim.

Tanítványaira és ex-tanítványaira is nagyon büszke. Néhányan, a teljesség igénye nélkül: Pokol Gábor gitárművész jelenleg Madridban tanít, Bodnár Balázs Kecskeméten, míg Markó Fruzsina Kisvárdán oktat. Tokárszky Máté és Nagy Márton az Akadémia tanulói, mindkét fiatalember mestergitáron játszik. Dudás Zoltán végzős Debrecenben, a Zeneművészeti Karon – őt a Viruózokban is láthattuk a Pontaszto kvartettben. De a jövő tehetségei is Erikánál tanulnak – Girincsi Márton, Ádám István, Loment Katinka, Beri Áron.

Szakmailag és a magánéletemben is elértem céljaimat, hivatásomban teljesen kibontakozhatok; büszke vagyok családom és növendékeim eredményeire. Ha elölről kezdhetném, mindent ugyanígy csinálnék.

Erika azt mondja, mindenkinek érdemes minimum hobbi szinten foglalkoznia zenével. Tapasztalata, hogy azon gyermekek, akik énekelnek, muzsikálnak, gyorsabban és jobban tanulnak, rátermettebbek és empatikusabbak, mint azon társaik, akik nem foglalkoznak zenével.


Szerző: Rutkai