A VIDOR Fesztivál hetedik napja is pörgős volt, rengetegen érkeztek a programokra

A VIDOR Fesztivál hetedik napja is pörgős volt, rengetegen érkeztek a programokra
Fotó: Szarka Lajos

A VIDOR csütörtöki színházi programjában a Játékszín előadása, az Életrevalók szerepelt a nagyszínpadon, a Kamarába a Lila akáccal érkezett a Szabadkai Népszínház. A Kossuth téri nagyszínpadon az erdélyi Bagossy Brothers, a Rózsakert Szabadtéri Színpadon pedig Szabolcs megye lordjai és a miladyk hozták lázba a közönséget.

Egy világhírű és nagysikerű film adaptációjával, az Életrevalók igaz meséjével érkezett a Játékszín a  Móricz Zsigmond Színház nagyszínpadára. Egy kerekesszékbe ítélt arisztokra, és a társadalomból, származása miatt kivetett ápolója kapcsolatáról szól az előadás. Vajon egymásra találhat-e két ember a világ két távoli pontjáról?

Hirtling István Jászai Mari-díjas színművész így fogalmazott:

Természetesen, igen. És ehhez mi kell? Semmi más, mint a nyitottság és a megértés, tehát az, hogy képes vagyok megérteni azt a másik embert, nyitott vagyok egyáltalán a környezetemre és a saját helyzetemre. Hajlandó vagyok elfogadni, hogy ebben a helyazetben vagyok, és nekem ebben kell produkálni és működni. Tehát ezt a  nyitottságot és elfogadást hordozza a darab, mint legjelentősebb mondanivalót.

EMeRTon - díj, Súgó Csiga díj, az Év legnépszerűbb musical színészei, Jászai  - és Prima Primissima díjak... Ezzel a fénytelen, fényes felvezetővel indult a Szabadtéri Színpadon a Szabolcs megye lordjai és a miladyk közel 3 órás koncertje. Dolhai Attila, Gubik Petra, Mészáros Árpád Zsolt, Nagy Sándor, Szerényi László, és a tiszteletbeli szabolcsi, Janza Kata lépett színpadra. Jöttek a slágerek. Az István a király, a Rómeó és Júlia, vagy a Fame, majd a musicalek után Máté Péter, Bikini, Piramis, Edda, Illés, LGT és Republik slágerek. Mindeki hozta a kedvencét, melyet a közönség viharos tapssal honorált..

Mészáros Árpád Zsolt színész-énekes kiemelte:

Volt egy kósza ötletünk Dolhai Attilával még annak idején. Ültünk a színházban, ugye mindig agyalunk valamilyen  új projekten. Rájöttünk arra, hogy sokan  Szabolcs megyéből származunk. Volt az a gondolat, hogy Szabolcs megye ördögei, de ez jobban hangzik, hogy Szabolcs megye lordjai és a miladyk.

Ezeket a művészeket a zene hozta össze, és kovácsolta baráti társasággá. Nem mindenkit vezetett egyenes út a színpadra. Van köztük közgazdász, etnográfus, gépi forgácsoló, de ének – hittan tanár is, mint pl. Dolhai Attila.

Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész-énekes szerkesztőségünknek elárulta:

Nagyon különös érzés így visszagondolni erre az egész történetre, erre az útra, de valójában Kisvárdán születtem,  Ajakon töltöttem a gyerekkorom nagy részét, aztán a szüleimmel költöztünk fel Kistarcsára, és valóban Zsámbékra a Katolikus Tanárképző Főiskolára vettek fel először, aztán  lett a Színművészeti Egyetem,  az Operett színház, de mindenek előtt mindenféle színház és Színművészeti Egyetem előtt ez volt az a hely Nyíregyházán a Szabadtéri Színpadon, amikor az első olyan szerepemben debütáltam, amikor már önálló sorokat is énekeltem. Ez a Jézus Krisztus Szupersztár volt annak idején a  Musical Színház bemutatásában.