A tokaji híd is biciklistabiztossá válik a már meglévő kerékpárutunk folytatásaként

A Magyar Közlönyben megjelent közlekedési rendelet melléklete módosítja a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű közlekedési infrastruktúra-beruházások listáját. Kiegészítésként került be a rendelet mellékletébe 115 új kiemelt projekt. Ezek között szerepel például az M3 gyorsforgalmi út Vásárosnamény és Beregdaróc (országhatár) közötti szakasz előkészítése és a Szeged és Debrecen közötti 2×2 sávos közúti kapcsolat kialakításának előkészítése. Ami azonban a megyénket leginkább érinti, az a tokaji Erzsébet királyné Tisza-hídon vezetett kerékpárút megvalósítása lesz.

Kiszélesítik a hidat

Ugyan a kerékpárút a fő projekt Tokajban, de emellett teljesen megújul majd a híd és a körforgalom is.

A kivitelezőnek már élő szerződése van a híd felújítására.

– mondta Posta György, Tokaj polgármestere.

Mi­után ez a beruházás a kiemelt projektek közé tartozik, a hatósági eljárások is le fognak rövidülni, a munkálatok pedig már megkezdődtek. Az 1,4 milliárd forintos felújításnak köszönhetően a híd mindkét oldalán 2,7 méter széles konzolt építenek, az északi oldalon a kerékpárosok, a délin pedig a gyalogosok közlekedhetnek. A forgalmi sávokat is megszélesítik és szalagkorlát választja majd el azt a külső konzoloktól. A híd alatt vezető közműveket is felújítják, így például a vízvezeték is kap egy olyan szigetelést, amelynek köszönhetően a jövőben télen nem kell majd elzárni a Rakamaz felé futó vizet. A híd tokaji oldalán lévő körforgalmat is megújítják majd.

Közlekedési dugók

A felújítás után nyilván a Tokajon át közlekedők komfortosabban utazhatnak majd, addig viszont jelentősen megnehezül nem csupán az utazók, hanem a városlakók élete is. A híd ugyanis gyakorlatilag megyehatárként működik, és az év legnagyobb szakaszában jelentős forgalmat enged át, így várható, hogy a felújítással zajló munkák során időnként akár be is dugulhat a város.

Már februártól várható, hogy elkezdődnek a hídon és a környékén a félpályás útlezárások.

– mondta Tokaj polgármestere.

Jelenleg is tartanak már a hídon az állványozási munkák, de ez még nem jár együtt a lezárásokkal. Már kértük, hogy a Tokajon át közlekedő kamionforgalmat – amennyire csak lehet – csökkentsék. Tisztában vagyunk azzal, hogy az ilyen munkák azzal is járnak, hogy a félpályás útlezárások miatt torlódások alakulnak majd ki. Ennek az utazókon kívül mi is az elszenvedői leszünk, mi­után nagyon jelentős forgalom megy keresztül a városon és a hídon az év nagy részében. A kivitelezőnek van egy közlekedési terve, ami ezeket a helyzeteket igyekszik megoldani, de az biztos, néhány hónapig nem lesz könnyű Tokajban közlekedni. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében zajló beruházások, útfelújítások miatt rengeteg követ szállítanak kamionokkal a városon keresztül. A tehermentesítés miatt a Debrecen környékére történő kőszállításokat a közútról átterelték a vasútra, ezzel is egy kicsit megkönnyítve a helyzetünket. Az biztos, hogy nagy türelemre lesz szüksége a hídfelújítás miatt a közlekedőknek, a turistáknak és a városban élőknek egyaránt.

Folytatódik a kerékpárút

A hídon lévő kerékpárút nagy könnyebbséget fog jelenteni a biciklivel közlekedőknek, ez azonban önmagában még nem oldja meg a kerékpáros összeköttetést Tokaj és Bodrogkisfalud között, ahol be lehet csatlakozni a Sátoraljaújhely és Kassa felé vezető kerékpárútba.

Erre is van már egy nyertes pályázat, amely ha elkészül, akkor Kassától Tokajon át egészen Nyíregyházáig egy összefüggő kerékpárutat fog eredményezni. A terv szerint ez a beruházás is megvalósul jövőre. Információim szerint a nyomvonal megtervezése már megtörtént, amely szerint a hídtól egy darabig a közúttal párhuzamosan fog haladni a kerékpárút a hajókikötőig, ott a töltés felé kanyarodik majd. Ha minden a tervek szerint alakul, ez a beruházás is elindul majd jövő nyáron.

– mondta Posta György.


Forrás: boon.hu / BG

Borítókép: Erdős József