A téli közlekedés veszélyei – Mindig tiszta, letakarított autóval induljunk útnak
Fotó: Illusztráció

A télies időjárás fokozott figyelmet követel az autósoktól, érdemes nagyobb követési távolsággal és lassabban közlekedni. A KRESZ szerint közúti közlekedésre alkalmatlan járművel nem mehetünk a forgalomba, ehhez hozzátartozik az is, hogy az autókat teljes körűen meg kell takarítani a hótól, nem elég csak egy kis részen lekaparni a jeget az ablakokról.

Árokba csúszott autók, ráfutásos balesetek – ezek a téli közlekedés talán legnagyobb veszélyei. Az elmúlt napokban leesett az első hó, fagyosak voltak az éjszakák és a nappalok is, a sofőröknek ilyenkor alkalmazkodniuk kell a megváltozott út- és látási viszonyokhoz. Még indulás előtt fontos meggyőződni arról, hogy a jármű műszaki szempontból is biztonságos, ennek egyik alapkövetelménye a futómű és a gumik kifogástalan állapota, de érdemes sűrűbben ellenőrizni a motorolaj mennyiségét is.

„Talán most már késő annak, aki például a fagyálló folyadékokat nem cserélte le, hiszen az elmúlt napok hideg időjárása biztosan megfagyasztotta. Az ablaktörlők állapotát viszont még most is célszerű ellenőrizni, pontosan a hideg miatt, hiszen ha valaki egy odafagyott szélvédőtörlő gumit használ, akkor az már csíkosan fog törölni. Célszerű akár szezon közben is lecserélni” – mondta Szikszai Tihamér, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Baleset-megelőzési Bizottság titkára.

A rendőrség azt tanácsolja az autósoknak, hogy tartsanak nagyobb követési távolságot, vezessenek lassabban, ezzel el lehet kerülni a baleseteket. Aki pedig úgy érzi, nem biztonságos számára autóval elindulni otthonról, válasszon inkább más közlekedési eszközt.

Tiszta, letakarított autó

Indulás előtt az autó letakarítása is fontos feladat, az emberi lustaság komoly baleseteket okozhat, ráadásul bírsághoz is vezethet.

„Ha a közúti közlekedésre alkalmatlan állapotban van a gépjármű, legyen az annyi, hogy harckocsizónak gondolva magát valaki csak egy kis csíkot takarít le, akkor az nem felel meg a közúti közlekedés szabályainak, hiszen úgy kell közlekedni, hogy más vagyontárgyakban kárt ne okozzon. Ebbe nem fér bele az, hogy nem lát ki valaki, csak egy kis csíkon, hiszen a közlekedésnek nagyon széles spektruma van. Egy perifériás látással nagyon sok mindent kell látnunk, itt gondolok arra elsősorban, hogy pontosan a legveszélyeztetettebb közlekedők, a gyalogosok és kerékpárosok azok, akik ebből a holttérből fognak belépni és sajnos az a tapasztalatunk, hogy nagyon sok baleset történik pontosan ilyen okból kifolyólag” – tette hozzá Szikszai Tihamér.

Figyeljenek a gyalogosok is

Ahogy a baleset-megelőzési bizottság titkára is mondta, a téli időjárás természetesen nemcsak az autósok számára veszélyes, a csúszós járdákon vagy a hóban a gyalogosokkal is történhet baleset. Ha valaki elcsúszik a jégen, legtöbbször csípőtáji és alkarsérüléseket szenved, de rosszabb esetben egy súlyos fejsérülés sem kizárt. Bár a következő napokban enyhülést ígér az időjárás-előrejelzés, közlekedjünk fokozott figyelemmel, ha pedig újabb havazás érkezik térségünkbe, számoljunk hosszabb menetidővel a reggeli és délutáni csúcsforgalomban.