A szociális munka világnapján rendeztek ünnepséget a Szivárvány Idősek Otthonában. Évértékelő értekezletet tartott az intézmény vezetője, majd a műszaki vezető beszélt a megvalósult beruházásokról és energiatakarékossági intézkedésekről. Volt ünnepi istentisztelet, aztán átadták a Szivárvány-díjakat. A COVID-19 emlékhely átadásával ért véget az esemény pénteken.
„Azért gyűltünk össze ezen az emlékhelyen, mert a COVID első időszakában, 2020. november 16-tól nagy küzdelem folyt az emberi életek védelmében. Azért, hogy úrrá legyünk az intézménybe betört betegségen, az itt jelenlévő kollégák, és az itt nem jelen lévő munkatársak is sokat tettek azért, hogy ez a reménységünk, hogy át lehet ezen a járványon jutni, valósággá váljon” – így szólt az emlékhely átadásán az intézményvezető.
Nyíregyháza önkormányzatának tulajdonában van a város legnagyobb szociális intézménye, melyet a nyíregyházi református egyházközség működtet. A Szivárványnak két telephelye van. A Tölgyes utcán és az Etel közben. 350 bentlakó ellátottat gondoznak. Az ő életükért, gyógyulásukért folyik a küzdelem nap mint nap. A szociális munka világnapján az itt dolgozó embereket ünnepelték, az ő munkájukat köszönték meg.
„Egy nagyon áldásos tevékenység, és aki ebben dolgozik, ezt hivatástudattal végzi. Nem egy sikerszakma. Egyre kevesebb az érdeklődés a mi munkánk iránt. Hiszen ebben nincs fény és csillogás, csak emberi hála és köszönet, amit az itt élő lakóktól és a családtagjaiktól kapunk. Fontos, hogy kiemeljük azt, amikor elvégezzük a napi munkánkat – akár a mindennapokban a COVID-tól függetlenül, akár egy COVID 19 járvány idején –, azt az itt élő emberekért, az itt dolgozó munkatársak teljes odafigyeléssel és teljes erőbevetéssel végzik” – nyilatkozta a Szivárvány Idősek Otthona igazgatója, Vári Zoltán.
A világnapon jutalmazták dolgozóikat, azokat, akik a COVID idején a családot mellőzve teljesítettek szolgálatot a legkeményebb napokon és éjszakákon.
„Ez egy hivatás. Nekem az ad erőt a mindennapokban, hogy magát ezt a munkát szeretem. Szívvel-lélekkel próbálom végezni. Abban a csapatban, ahol vagyok, ott is ezt tapasztaltuk. Ha van egy jó légkör és megfelelő elhivatottság, a beleérző képesség, empátia, amivel az idősek iránt viseltetünk, akár még könnyen is lehet végezni” – így szólt az egyik kitüntetett, Katóné Mészáros Beáta, a Szivárvány nappali ellátásának gondozója.
A Nyíregyháza Városi Református Egyházközségnek kiterjedt szociális ellátó szolgálata van túl a Szivárvány intézményén is. Idős emberekről gondoskodnak a Kálvineumban is, ahol 50 bentlakásos férőhely van, de több mint ezer ember kap szociális alapon étkezést. A Jókai idősek klubjában 400 fölött nappali ellátásban, illetve házi szociális gondoskodásban részesülnek. Erre a sokrétű feladatra közel 2 milliárd forintot fordít az egyház. Az összeg jelentős részét természetesen az állami normatíva fedi.
„Ott vannak az oxigénpalackok, és ott van az overall, és a kép előterében egy ápoló, akinek az arcán látszik a fáradtság, a kimerültség, és mégis felfelé veszi ezt a kesztyűt” – hallottuk a COVID emlékfal előtt.
Vári Rebeka festményénél folytatódott az ünnepség. Megáldották a bibliai és irodalmi idézeteket, a hozzátartozók bejegyzéseit mutató emlékhelyet, mely a COVID áldozatai előtt tiszteleg.
Az intézmény vezetői ismét hálával köszönték meg a dolgozók és az ápolást támogató egységek – a mosoda, a konyha és a műszak – munkáját.
„Ez egy különleges megállás volt ebben az esztendőben, hiszen itt, a Szivárvány Idősek Otthonában egy emlékhely kialakítására került sor, megköszönve a dolgozóknak a fáradhatatlan munkát, és az éjszakákat nappallá tevő igyekezetét. A gondolat így hangzott: mindeddig megsegített minket az úr. Ez a megtapasztalás áll mögöttünk és ezt hirdetjük a jelenben és a jövőben is, hogy jó reménységgel tekintsünk a kihívásokkal szemben” – fogalmazott dr. Gaál Sándor, a Nyíregyházi Városi Református Egyházközség esperese.
Bele lehet fásulni és bele lehet fáradni ebbe a munkába – mondták az intézmény dolgozói. Tudatosan kell tartalmasan tölteni a szabadságot, a szabadidőt, teljesen kikapcsolni, letenni a munkahelyi gondokat. Az új nap aztán új erőt ad.