A pandémia alatt is dolgoznak a kulturális intézmények
Dr. Ulrich Attila a 2020 júliusában megnyílt Kállay Gyűjtemény ünnepélyes avatásán mutatja a vadonatúj várostörténeti kiállítás digitális eszközeit a pénzügyminiszter társaságában lévő polgármesternek, országgyűlési képviselőknek, kormánymegbízottnak és alpolgármester-társának

Nincsenek egyszerű helyzetben a város kulturális intézményei sem a most már a világot (és e szférát különösen) egy éve sújtó világjárvány miatt. Dr. Ulrich Attila, a kulturális területért felelős alpolgármester a Naplónak azt mondta: ezzel együtt a háttérben természetesen fontos, de kevéssé látványos szakmai munka folyik, s mindenki nagyon várja azt, hogy a közönség felé is újra nyithassanak a veszélyhelyzet elmúltával.

– Attól, hogy például a Jósa András Múzeum zárva van, és a közönségkapcsolatok nem lehetnek aktívak a COVID világjárvány miatti szükségszerű korlátozások miatt, a munka még folyik, hogy mást ne mondjak, a régészek folyamatosan kint vannak a terepen, de nem az ásatások jelentik az egyetlen, működő területet – mondta az alpolgármester.

Új múzeumi szárny

– Kevesen tudják, de a múzeumban több mint egymillió műtárgy van, ami az állami vagyon része, s aminek bizonyos időnkénti leltározása kötelező tevékenység. S ha már a régészetet említettem, az új, Fokos utcai raktárba nagyjából ezerdoboznyi anyagot költöztettek át, napirenden van, hogy egy következő fejlesztéssel az az épület egy komoly bázissá váljon. A megújulás más téren is zajlik: nemsokára zárnak egy kétéves, határon átnyúló pályázatot a romániai, szatmárnémeti múzeummal. Egy másik, a megyei önkormányzattal közös program részeként pedig új szárny készülhet el, amely főleg Szabolcs-Szatmár-Bereg irodalomtörténeti hagyatékára koncentrál majd, s mivel a tervek szerint hiánypótló módon bolttal, kávézóval nyílik, komoly előkészületek zajlanak most a háttérben.

Milliós könyvtárhasználat

A Móricz Zsigmond könyvtár szerkesztőségünkhöz eljuttatott statisztikái szerint tavaly 16 392-en iratkoztak be az intézménybe, ami csak párszázzal marad el a 2019-es, „nem covidos” esztendőtől. Az olvasók 234 ezer dokumentumot kölcsönöztek, volt miből, hiszen csak tavaly több mint 16 ezer darabbal gyarapodott az intézmény állománya. A konkrét könyvtárhasználat adata megközelíti az egymilliót, de figyelemre méltó, hogy ehhez most már 715 ezer úgynevezett „távhasználat” is társul (a honlaptól az adatbázisokig). Szintén a digitális világnak köszönhető, hogy a rendezvények száma magas maradt (355 db), amiben értelemszerűen nagyobb szerepet játszottak az online események. Dr. Ulrich Attila a következőképpen kommentálta a számokat: – Látszik, sokan visszatértek az olvasáshoz a pandémiás időszakban. A beiratkozók száma pedig azért is örvendetes, mert hat évvel ezelőtt csak feleannyi volt, mint tavaly. A könyvtár amellett, hogy valós igényt szolgál ki, szintén teljesít más, itt nem annyira érzékelhető feladatot: közel 200 településen végeznek kötelező szolgáltatást a megyében, s amikor lehet, jár a könyvtárbusz is.

Gasztrorendezvény-tervek

A Kállay Gyűjtemény szintén a nyitásra vár az újjávarázsolt Kállay-házban, a Kulturális Negyedben, és természetesen a Sóstói Múzeumfalu is, mely tavaly volt 50 esztendős. – A 2020-ra több ponton felújított, 9 és fél hektáros skanzenben a tél nyomainak eltüntetésén túl azon is dolgoznak, hogy az iskola melletti játszóteret modernizálják. S persze ők is, mint ahogy a Váci Mihály Kulturális Központban, folyamatosan újratervezik az esztendőt, ami szintén nem egyszerű. Ha nyáron már visszaköltözhetne az élet a faluba, akkor tematikus, megyénkhez kapcsolódó gasztronómiai hétvégékkel, tájjellegű ételekkel várnák rendszeresen a látogatókat, de előzetesen elég ennyit elárulni a készülő új rendezvénysorozatról. Reméljük, megvalósulhat. S persze a lakókörnyezeti kulturális színtereket folyamatosan csinosító VMKK is tele van tervekkel, akik a Nemzeti Művelődési Intézettel partnerségben készülnek újdonságokkal – sorolta előzetesen az alpolgármester.

Önkéntesen

Az operatív törzs felhívására több mint 30-an csatlakoztak a kulturális intézményrendszerből, hogy igény szerint háziorvosoknál besegítenek, például az oltások szervezésében. Köszönet érte, hogy ebben az átmeneti időszakban így is próbálnak segíteni – tette hozzá dr. Ulrich Attila.