A nyitás részleteiről érkezett sajtóközlemény a nyíregyházi operatív munkacsoporttól

A nyitás részleteiről érkezett sajtóközlemény a nyíregyházi operatív munkacsoporttól
Fotó: Kohut Árpád

Április 27-én dr. Kovács Ferenc polgármester tekintettel a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedéseket szabályozó kormányrendeletek módosításáról szóló 194/2021.(IV.26.) Kormányrendeletben foglaltakra határozatot hozott az alábbi cégek, intézmények működésére vonatkozóan.

A NYÍRTÁVHŐ Kft. és a NYÍRVV Nonprofit Kft. ügyfélfogadási és a fogyasztókkal történő személyes kapcsolattartási rendjéről, mely szerint a társaság ügyfélszolgálatai a veszélyhelyzet előtti szabályozásnak megfelelő nyitvatartási rend szerint működhetnek az érvényes járványügyi előírások és intézkedések betartása mellett. Ezért az említett ügyfélszolgálataok május 03. hétfőtől kereshetők fel. Hasonló szabályok mellett kereshetők fel az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyfélszolgálatai.

A Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft. üzemeltetésében lévő sportlétesítmények, a nyújtott szolgáltatások a veszélyhelyzet előtti szabályozásnak megfelelően működhetnek az érvényes járványügyi előírások és intézkedések betartása mellett. A sportlétesítmények és a szolgáltatások védettségi igazolvány bemutatásával vehetők igénybe, az ott tartózkodás ideje alatt a maszk viselése nem kötelező.

A Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. által üzemeltetett gyógyfürdő-létesítmények, fürdő- és gyógyászati szolgáltatási tevékenységek, illetőleg szállodai szolgáltatások a veszélyhelyzet előtti szabályozásnak megfelelően működhetnek az érvényes járványügyi előírások és intézkedések betartása mellett. A szolgáltatások védettségi igazolvány bemutatásával vehetők igénybe, az ott tartózkodás ideje alatt a maszk viselése nem kötelező.

A Nyíregyházi Állatpark Nonprofit Kft. üzemeltetésében lévő Nyíregyházi Állatpark, illetőleg a szállodai szolgáltatások a veszélyhelyzet előtti szabályozásnak megfelelő nyitvatartási rend szerint működhetnek az érvényes előírások és intézkedések betartása mellett. Az állatpark, illetőleg a szállodai szolgáltatások védettségi igazolvány bemutatásával vehetők igénybe, az ott tartózkodás ideje alatt a maszk viselése nem kötelező.

A Móricz Zsigmond Színház Nonprofit Kft. valamennyi játszóhelye a veszélyhelyzet előtti szabályozásnak megfelelő nyitvatartási rend szerint működhet az érvényben lévő előírások és intézkedések betartása mellett. A színházi előadások, és egyéb a társaság által szervezett programok, rendezvények védettségi igazolvány bemutatásával vehetők igénybe. A szolgáltatást igénybe vevők, illetőleg védettségi igazolvánnyal rendelkező munkavállalók részére ott tartózkodásuk ideje alatt a maszk viselése nem kötelező.

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában lévő kulturális intézmények látogatásáról és működéséről. A Váci Mihály Kulturális Központ, Krúdy Art Mozi, Jósa András Múzeum és tagintézményei, Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár és fiókkönyvtárai, könyvtár pontjai, Nyíregyházi Cantemus Kórus – a koronavírus ellen védett személyek és a felügyeletük alatt lévő kiskorúak által újra látogathatóak a hatályos járványügyi előírások betartása mellett. A jegy megváltásával látogatható kulturális eseményen nézőként a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő tizennyolcadik életévét be nem töltött személy vehet részt.

Fenti határozatok az élet és vagyonbiztonság védelméért felelős miniszternek a négymilliomodik COVID-19 elleni oltóanyaggal történő védőoltás első dózisa beadásának napját megállapító, a Magyar Közlönyben közzétett egyedi határozatát követő naptól hatályosak.

A kulturális intézmények tájékoztatása szerint, várhatóan az alábbi időpontoktól fogadják a látogatókat:

A Jósa András Múzeum, a Kállay Gyűjtemény és a Sóstói Múzeumfalu a Korm. rendeletben meghatározott első lehetséges nyitási naptól várja a látogatókat.

Váci Mihály Kulturális Központ és tagintézményei - május 3.

Móricz Zsigmond Színház, Bencs Villa – május 3.

Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár és fiókkönyvtárai - május 3.

Könyvtárbusz szolgáltatás - május 4-étől

Krúdy Gyula Art Mozi - május 6.

Móricz Zsigmond Színház, Rózsakert Szabadtéri Színpad – május 20.

A városi fürdők, uszoda nyitása a kiadott járványügyi ajánlások figyelembevétel további felkészülést igényel, ezért ennek időpontjáról az üzemeltető társaságok később adnak tájékoztatást.

Nyíregyháza polgármestere és az operatív munkacsoport tagjai abban bíznak, hogy a megfelelő mértékű átoltottságnak és a még érvényben lévő járványügyi szabályok fegyelmezett betartásának köszönhetően a kulturális és szabadidős programokat biztosító intézmények zavartalanul és biztonságosan működhetnek az elkövetkező időszakban. Emellett arra kérik a nyíregyháziakat, hogy továbbra is vigyázzanak magukra és egymásra, minél többen éljenek a védőoltás felvételével.

 

Dr. Kovács Ferenc polgármester megbízásából:

Dr. Kása Brigitta aljegyző, az operatív munkacsoport vezetője