A nyíregyházi születésű Szitha Miklós versenyben a Madách Színház musicalpályázatán
Fotó: talamba.hu

A nyíregyházi születésű zenész, a Liszt-díjas Talamba művésze, zeneszerző, több mint félszáz pályázóból került be a négyes válogatásba a Madách Színház musicalpályázatán. A darab társszerzője Egressy Zoltán. Július 12-én lesz a mű keresztmetszetének bemutatója, utána pedig a döntés.

A Játékszínben a Gombóc Artúr utazásával indult Szitha Miklós zeneszerző pályafutása. Jött aztán a Párnakönyv a Rózsavölgyi Szalonban, a Bagdadi tolvaj, a gödöllői Cyrano, egy Csukás István-mesejáték, legutóbb pedig Pilinszky-előadás. Legyen úgy, hogy ezután a Madách Színház következik a nyertes musicallel. A zeneszerző színházi ajánlások után kereste meg Egressy Zoltánt, a legendás Portugál előadás íróját, legyen a szerzőtársa. Ő egy régebbi szövege átdolgozását ajánlotta, és ezzel a pályázattal jutott a darab a még versenyben lévő négy közé.

„Tulajdonképpen a szándékot kellett leadni július elején, és aztán tavaly októberre kellett az első 5 dal és a teljes szinopszis. Az első fordulóba még 54 alkotócsoport jelentkezett. Ott továbbjutottunk. Majd meg kellett írni majdnem a teljes darabot december végére. Ott megint továbbjutott még 17 produkció. Aztán idén áprilisban volt a következő forduló, és abban négyen maradtunk” – sorolta a tényeket a musical zeneszerzője, Szitha Miklós.

Most egy 30–35 perces bemutatóra készülnek. A zsűriben maga Szirtes Tamás ül, mellette Müller Péter, Szente Vajk és Kocsák Tibor is. A július 12-ei bemutató rendezője Valcz Péter. A két főszereplő Magyar Attila és Fehér Adrienn. Meghívott közönség ül majd a színház nézőterén, melyet a hírek szerint online is közvetítenek.

„A címe az, hogy A holnap tegnapja. Nagyon érdekes, időutazással kapcsolatos, szerelmi szálak kusza szövődménye. Nem is romantikusan, hanem viccesen és meglepő módon csavarodnak a szálak. Úgy indul a cselekmény, hogy egy 80 éves házaspár életébe csöppenünk bele, egy kicsit bohókás, őrült feltaláló a férfi, aki folyamatosan időgépet akar feltalálni. Egy 50 évvel ezelőtti eseményről kiderül, hogy állítólag a felesége megcsalta, és elkezdődik egy bonyodalom a jelenben, 2012-ben. Közben az időgép véletlenül működésbe lép, és a férj visszatér a múltba, hogy rendezze a szálakat az 50-es években, mert hogy odáig kell visszamenni” – folytatta az ismertetőt Szitha Miklós.

Az évtizedek – 1952 és 2012 – között utaznak a szereplők. Természetesen azon túl, hogy a karaktereket jellemző zene készül, a korra is utalnak a dalok. Lesz benne latin zene, swing és romantikus dal is. A rövid bemutató után születik meg a döntés arról, hogy melyik musical kerül majd a Madách Stúdiószínpadára.