„Sándor, József, Benedek, zsákban hozza a meleget!” Ám ha üres ez a zsák, nem kapod, csak harmadát! Az alábbiakban dr. Bodnár Zsuzsanna néprajzkutató írását olvashatják. (Megjelent a Nyíregyházi Napló március 16-ai számában.)

Március 18., 19., 21. tavaszhozó szent ünnep, ezért általában együtt is emlegetik őket. A melegebbre forduló időjárást sok évszázados paraszti megfigyelés bizonyította, melyet a tudomány is alátámaszt. Sándor (március 18.), az első meleghozó nap, a népi tapasztalat a Sándor, József és a hivatalos tavaszérkezés napjához, Benedek napjához fűződő hiedelmet a fenti idézetben fogalmazza meg. Ha ezeken a napokon kisüt a nap, akkor hosszú, meleg nyarat jövendölnek, ha nem, akkor esőre lehet számítani; viszont, ha kemény az idő, akkor a tavasz már közelít.

József napja (március 19.)

József a Bibliából ismert személy, Szűz Mária jegyese, Jézus nevelőapja. Miután asztalos volt, az ácsok, asztalosok védőszentjükként tisztelik. A három szent közül a földművelő ember számára József a legfontosabb, mivel jelentős időjárás- és termésjóslások fűződnek nevéhez. Ezek szerint, ha József napján szél fúj, szeles lesz az egész év. Ha a József-napon látott gólya tolla piszkos, sáros, jó termés lesz, ha viszont szép fehér, szűk, aszályos esztendő várható. Általános tapasztalat, hogy József-napon el kell kezdeni a tavaszi szántást, és készíteni lehet a jószágot a legelőre, mert „Szent József után, ha pörölyvassal ütögetik is a földbe, a fű akkor is kibújik”. Az ország számos vidékén ezen a napon eresztik ki először a méhrajokat, mert úgy vélik, ha előbb szállnának ki, vagy ők bármit is előbb adnának ki a házból, akkor kiadnák a mézhasznot is. A termést illetően Magyarországon, több helyen is azt vallották, hogy „József kedvessége, jó év kezessége”. Általában mindenhol felköszöntik a Józsefeket, hisz sokan kaptak valamikor ilyen nevet.

Gyümölcsoltó Boldogasszony
(március 25.)

Testfogadó Boldogasszonynak is nevezik e jeles napot, amely 624-től a római katolikus egyház egyik legfontosabb Mária-ünnepe. Jézus szeplőtelen fogantatásának napját a december 25-ei születéstől visszaszámolva állapították meg, a magzatfejlődés kilenc hónapját figyelembe véve. Így rögzült az isteni magzat megfoganása március 25-e napjára. E naptól az embersors új korszaka kezdődött, a Megváltásé: Isten fia beolttatta magát az emberiség vad fájába, hogy nemesebbé váljon, oly módon, ahogy nemesebbé válik a fa és gyümölcse az oltás által. Innen az elnevezése is, hiszen a jó termés érdekében ez idő tájt szokták a fák oltását, szemzését végezni.

Nem csoda, ha vidékenként számos szokás, hiedelem kapcsolódik e naphoz. Országszerte máig általános szokás, hogy ezen az ünnepen kell oltani, szemezni a fákat, hiszen Szűz Mária is most fogadta méhébe Jézust. A néphit szerint, amelyik fát ezen a napon oltják be, azt nem szabad letörni vagy levágni, mert vér folyik ki belőle. Aki ilyen fát mégis levágna, megvakul, halála után pedig elkárhozik. Ez ugyanis annyi, mintha embert ölt volna. Még nyesegetni, tisztogatni, elégetni sem szabad. Maguktól kell elkorhadniuk. A magyar nyelvterületen elterjedt szokás a vörösbor kínálása és fogyasztása Gyümölcsoltó Boldogasszony napján. Az ünnepen ivott vörösbor a hiedelem szerint vérré válik az emberben.

A gazda e napon kitárja az istálló ajtaját, mintegy meghívja a fecskéket, Isten madarait, hogy házában fészkeljenek, mert az öregek hite szerint megvédenek a tűztől. Az érkező fecskék arra is figyelmeztetik a gazdát, hogy elérkezett a kerti munkák ideje.

A bőséges termés és a termékenység igényét magára is vonatkoztatta az ember. Az ünnep egyik legfőbb tartalma, hogy Szűz Mária Jézus édesanyjává lett. Az a hiedelem járta, hogy a magzat után sóvárgó asszony, ha ezen a napon érintkezik az urával, megfogan és ő is gyermeket szül. Ha viszont nem akartak gyereket, férjüket kiküldték erre az éjszakára a pajtába.

Gyümölcsoltó Boldogasszony, illetőleg az Angyali Üdvözlet, és benne, általa a születő, bontakozó élet csodája, a tavasz misztériuma az egyházművészetet is minden korban nagy alkotásokra ihlette.